Hozzászólások

Hát ez nagyon bejött, első ránézésre az jött le, még a lecke név tudta nélkül, hogy basszus, ez a tükör nagyon gáz és giccses! Szerintem klassz a kép! Tetszik, főleg, ahogy Zsolt látszik egy kicsit a tükörben!

Szerintem Zsolt imára int bennünket (jó maga már el is kezdte ott a képen)!
Félelmetes milyen minta tengert vonultat fel a kép egyébként..

Azt gondolom, hogy a művészi ábrázolás eszköze és tárgya is lehet a giccs, de a giccs viszonyrendszere miatt ebből rendszerint meg nem lesz giccs, mert ahogy Tamás mondja, ahhoz már túl bonyolult, emelkedett. Én azt mondanám rá, hogy túllép a szimpla hazugságon (ami szerintem a táptalaja.)
Azt hiszem, én úgy közelíteném (vagy közelítem majd) meg a témát, hogy magára arra az egyszerű hazugságra rá tudok-e mutatni, ami nekem a giccs említett bázisa. És amikor ezen gondolkodom, az tűnik valószínűnek nekem is, hogy ezt csak nagyon egyszerű eszközökkel érdemes megpróbálni. Egy túl bonyolult hazugság már idea, vagy álom, vagy valami más, ami átlép a giccs kisszerűségén. Ekkor mintha más viszonyrendszerek kezdenének el dolgozni. Valahogy így látom most.

Ebben a képben te vagy Zsolt a legszebb! :D

Önmagában egy kerti törpe bár giccs, de nem megoldása a leckének, ha nincs helyzetbe hozva. Itt a giccs a téma, a tárgy és nem a megoldás, bár... a mobilos archaizálás is közelít a giccshez.

Na, ez engem is érdekel. Azaz az, hogy itt nem az eredménye giccs a leckének, hanem a témája, ettől tartozhat-e a leckébe (anélkül, hogy elolvasnám a leckeleírást, az túl egyszerű volna). Szóval nekem a megoldás működik, ábrázolja a giccset és el is gondolkodtat róla, de nem tudom, tekinthető-e leckemegoldásnak a giccs témakörben. Olyan, mintha valaki önportré leckére azt küldené be, ahogy valaki más önportrét készít saját magáról? Vagy a giccs itt témamegjelölés, és nem akcióterv?

Hát épp ez az, hogy a giccset nem giccsel ábrázolom, azaz amennyire a helyzet adta, próbáltam kompozícióba helyezni.

Ez egy nehéz lecke, amit az is bizonyít, hogy a Pedellusnak se nagyon megy. Giccses tárgyak vannak itt bőven. Rámás tükör, áttört porcelán, matricás tojás. Hogy akkor miért nem giccs? Mert a giccsnek alapismérve az egyszerű, banális, közhelyes szerkezet. Ez a kép meg nagyon is bonyolult. Nekem tetszik a szerkezete, de azutcaembere nem találná szépnek, mert neki ez bonyolult.

Új hozzászólás