Bara amióta ő először tisztelt meg bennünket azzal, hogy ellátogatott hozzánk és tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy rendszeresen küldi az üzeneteit az ő életéből, tulajdonképpen számvetéseket készít. Ha valaki veszi a fáradtságot és a Medvegy-féle képeket végignézi, akkor jól láthatóan egy olyan fejlődési pályát lát, amely a mai világban, ha nagyon lazán és vidáman fogalmaznánk, akkor a most elfogadott oktatási módszerekben nyilvánvalóan nem lenne jól mérhető pedagógiai megközelítésben. Mégis azt kell mondanom, hogy tökéletesen jól látható egy felfelé ívelő szellemi folyamat, de ez a szellemi folyamat és ez a felfelé ívelés nem a mai mércével mért belső tanulás, hanem egy olyan, inkább a személyiség legrejtettebb, legindividuálisabb tereibe vezet el bennünket, amelynél tulajdonképpen, bár nincs itt az idő, azt is kellene mondani, hogy valójában a Medvegy Bara képei aktok. Sokszor beszélgettünk a fórum rovaton arról és sok kérdés elhangzott, sokszor harcias mondatokkal is, hogy vajon mi az akt fogalma. Hiszen az akthoz a test fogalmát, a test megmutatásának fogalmát kapcsoljuk és a test az európai ember számára tabuként kezelt létezését is kapcsolja. És azt is, hogy az emberi test tabuként való megjelenítése mindig valami olyan rejtett mezsgyére vezet el az alkotó által, amibe az átlagos, mindennapi, távolságtartó helyzetünkben nem juthatunk el. Ha kellően könnyedén és nyugodt időszakban tekintjük meg a Bara képeit, akkor pedig azt látjuk, hogy ezek a vallomások nagyon is kitárulkozóak, nagyon is beszédesek. És ezek azért kapcsolódnak az akt fogalmához, mert egy olyan intimitás tárul fel, egy olyan szemérmesség is, amely szemérmességben mindig benne van egy emberi kapcsolatban a következő lépésként, hogy azokat a fedőrétegeket, idézőjelben ruhákat, maszkokat az ember egy másik számára, egy másik ember számára, aki közel van, leveti. És ez a legvédettebb falakon belüli szituációkban történik meg, amelyből a világ, az a világ, ami kint zakatol, nem részesülhet. Márpedig azok a képek, amelyeket mostanában Bara küld, azzal a szemérmességgel, amely tulajdonképpen csak a képkereteket jelenti, a képei kereteit, azon belül használt képi jelzések, azon belül használt motívumok összeolvasva, annak a képnek az eredeti nyelvezetében nagyon is meglepő dolgokról üzennek nekünk. És ha ezeket az összeolvasásokat megtesszük, tulajdonképpen nem is olyan rejtjelezettek. Az itt látható kép címe Kilátás. De ha az ember kellően fáradtan nézi meg ezt a weboldalt, este, vagy éjszaka, akár kiáltásnak is olvashatná mindazt, ami pedig hát elég jól láthatóan egy jövőképet, egy valós helyzetet mutat. Az ablak, ez a forma is, amely itt elég egyértelműen van elhelyezve, az elhelyezés alatt természetesen azt is értem, hogy nyilván a fotós választotta ki az elhelyezést, nem feltétlenül azt értem én ezalatt, hogy ő odatett egy zárt ablaktokot, hanem megtalálta ezt a pozíciót, vagy kompozíciót amit itt látunk és a hozzánk kapcsolódó szokásaink, a hozzánk kapcsolódó tudásunk az mindig az otthont, a házat, a családot és az otthon védelméből való kitekintést is jelenti ebben az esetben. Kell, hogy ez a kódolás akár egy Németországban élő, vagy akár egy innen távoli országban, Ausztráliában, Amerikában, Kanadában élő embernek is valami hasonlót jelentsen. Az ablak mindenütt, mindenkinek ugyanazt jelenti. A falon egy kilátás, vagy a falon egy betekintési lehetőség valahova. Ez az ablak vak. Pont azért mert a kiválasztási helyzet, ahonnan fényképezett a Bara, akkor is hogyha grafikailag ebbe valamilyen módon beleavatkozott, egy vak ablakot mutat. Egy olyan ablakot mutat, ahonnan nem látunk ki sehova és nem látunk át sehova. És még akkor sem látunk át egy másfajta álmot látva, ha ezen az ablakon keresztül a mezőn át egy települést, annak a házait vehetnénk észre. Talán, talán nem baj itt újra megemlíteni René Magritte-et, akiről már többször szó volt az oldalon és az Estiklopédiában. Talán, talán nem szemtelenség a tükör által homályosan kifejezést is használni ennek a képnek kapcsán. Nagyon fontos az, amit összegez egy tájképnél, egy manipulált tájképnél a Bara. A manipuláció alatt azt értem, hogy nem elégszik meg így sem egy egyszerű tájleíró formavilággal, pedig akkor is azt kellene mondani, hogy ez a kép nagyon szép pillanat, hanem odateszi a kézjegyet, odateszi a létállapotának a kézjegyét, a szignóját azzal, hogy szürreálissá változtatja a múltat, a leromboltat jelző formával, az ablakformával, egy zárt formával, amely ma már sehova nem fog nyílni, vagy legalábbis nem az eredeti létállapotának megfelelően fog nyílni ez az ablak, hanem valamit, ami eltörlődött, azt húzza sokszorosan alá. Épp ezért, a személyessége miatt és a „megyvegybaraiság” miatt gondolom, hogy a 13-as lecke épített környezetre jó választás, amit a Bara küldött. És mindezeket, amiket itt elmondtam ezért érzem helyénvalónak, hogy erre a leckére küldte be, merthogy azt sejtem, hogy nagyon is átgondolta, nagyon is súlypontozta a dramaturgiáját a képi üzenetnek, és csak a reményem az, hogy Bara belső útjával, a saját önkép keresésében, ezek a látszólag nevetséges kis házi feladataink segíthetnek. Mindezeket csak azért mondtam el, mert hiszem azt, hogy egyrészt talán a Bara életének is segítenek ezek az állomások és hiszem azt, hogy az ő bizalma felénk, hogy magát és a létállapotait megmutatja nekünk, az pedig ugyanígy gyógyíthat minket is, akik itt nézhetjük mindannyian. Itt attól, hogy én vagy a Zsolt beszélünk a képekről és esetleg a többiek megnézik, ugyanabban a pozícióban vagyunk a Bara szempontjából, mi mindannyian azt láthatjuk, hogy ő mit mesél nekünk és ezt én nagyon fontosnak tartom, hogy ilyen képekkel van köztünk és remélem, hogy folytatni fogja ezt a munkáját. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés: