Kilátás

Én azt gondolom, hogy ezekből az utcákból, szűk középkori valóságokból egy egészen komoly virtuális várost összehozhatnánk; a Vera követi azt a határozottan működtetet vonulatát, hogy megpróbál naivan, vizuálisan rácsodálkozni a külvilágra, és itt az izgatja különösen, hogy két sokemeletes régi épület között itt kikukkant az égetően fehér ég felé ebből a környezetből, amiben mi mozgunk, és az a képválasztása, amit elküld nekünk azzal is játszik, hogy olyan szinten zsugorít és választ el fényfolt és falfelület a dolgoktól, hogy a kép baloldalán azokat a nyitott ablakokat eltüntetnénk és nem látnánk a kép címét, akkor nem biztos, hogy nézőként rájönnénk, hogy itt régi épületeket látunk alulnézetben. Megmutat tehát egy olyan perspektívát, ami nem a megszokott tradícióink alapján működik. Amit én tennék, az az, hogy a kép baloldalán egy picit az elvágott zsalugáter, vagy felül a félbevágott zsalugátert kompozícióban nyithatóvá lehet-e tenni, vagy picit szűkíthető. Nekem egy nagyon fontos üzenete a képnek az, hogy ugye két épületet látunk, és az egyik az egy pusztulófélben lévő, a másik meg egy viszonylag jó állapotú épület, és ő a pusztulót választotta hangsúlyosan, kétharmadáig nagyobbra, mint a másik, újabbat, tehát nem az ég érdekli, nem az ami az új és szép, hanem a kettősség, de úgy, hogy a pusztulón van a hangsúly. De azért az is ott van, hogy a kép címe az a kilátás, és hát itt nincsenek jó esélyeink a kilátásra, azért valljuk be erről a képről, és sok minden ott van ebből az alkotói üzenetről. És ha ez így van, ha ez akar az üzenet lenni, akár azzal is, amit a Zsolt mondott, akkor én még határozottabban csinálnék valamit a baloldallal. Nyitnám vagy szűkíteném, de pontosabban kellene fogalmazni; ott fentről jön le a fény, itt lenn szaladgálnak a picimicimackók és pont. Picit pontosítanék, ezért két disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás