Úgy látszik ez az Estiskolán divatos, vagy sokak által szeretett, használt fényképezési helyzet, egy nagyon régi, valójában egy halott épület ablakmélyedéséből látunk kifelé, ahol egy bányászlámpa, egy karbidlámpa van az ablakmélyedés peremén, és kifelé látunk, erre a termésköves, szomszéd fal felé. Nyilván ez a kép az elmúlásról, az épített környezetről is szól, egy úgynevezett ferde, döntött kameraállásban fényképezték ezt a képet, amit manapság szintén előszeretettel használnak a fotós, de akár a filmes alkotók is. Én megkockáztatom, hogy maga az ablakmélyedés függőlegeseihez mérten igazából nehezen tudom eldönteni, hogy a jobbra dőlő felület dőlésszöge az azon a határmezsgyén belül van-e, hogy karakteres fellépésnek vagy dőlésnek fogadjam el, vagy azon a mezsgyén belül van, hogy csak megbiccent kicsit a kamera. Nem tudom ezt 100 %-osan eldönteni, és ez az érzet valószínűleg azért van meg bennem, mert maga a kamera kompozíciós rendje bele is vág ebbe az ablakmélyedésbe. Talán ha a mélyedésben lévő tárgy elmozdul jobbra, akkor erősebb lenne a kompozíció. Tehát egy kicsit úgy érzem, hogy esetleges a ferde kompozíció, ezáltal az árnyékok ritmizálása, például az ablakkivágából látható szomszéd fal árnyéka is nem 100 %-osan pontos. Ebből fakadhat az, hogy nem kap igazából fajsúlyozást az épületbelsőben leomlott falrész, az épületbelsőben lévő sötétség, ami itt egyfajta keretként szolgál, a kiégettsége miatt viszont az ablakon át látható rész sem kap elég súlypontozást. Nincs eldöntve, hogy hová fókuszál ez az üzenet pontosan; a belső világba, vagy a belső világ repedésén, kijáratán keresztül a külső világba. A kettő között hezitál az egész kép, és a ritmikai problémák énszerintem ebből a sramatirgiai bizonytalanságból áradnak. Ettől függetlenül az is egy picit a problémám, hogy keresem az alkotó és a jelenlévő üzenet közötti erős, szubjektív kapcsolatot és ezt nem 100 %-osan találom most. (szőke)
értékelés: