KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL

KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL
KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL
KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL
KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL
KIRILLA ANITÁNAK BARÁTSÁGGAL

Orfű, 2011.09.24.

Gyönyörű képeket kaptunk. Nagyon izgalmas, Sándor mesteri szinten érzi a térelosztást. Tessék megnézni az első képet, hogy mennyire izgalmasak ezek a benyúló mólók, ezek a trapéz formák, a hajó. Az egész olyan, mintha egy absztrakt képet látnánk, de azért fölismerjük a valóságot. Nagyon szépek a színek, gyönyörű ez a deszkázat a kép elején, nagyon mesteri megfogalmazás. A következő kép is ilyen a két paddal, a hajóval és a stéggel. Pont annyi eget kapunk, pont annyi tükröződést, amennyi ehhez kell. Kicsit keserédes az egész, van egy magányossága ennek az egész ábrázolásnak. Ezt a dolgot feloldja a következő kép, ami a két pecásról szól, ők akár haverok is lehetnének, de egy szomszéd viszonyt is jól jellemez ez az egész. Jól mutatja azt, hogy mindenki a saját ügyével van elfoglalva: a Penny-s zacskóval, a kis csónakkal, ez olyan, mintha azt mondanám, hogy nincs barátság a pecában. A kép alján nekem van egy kis pontatlanság: ezt a háromszöget én lehet, hogy vágnám, nekem az ott billenti ezt a dolgot. Nagyon érdekes a következő kép, ebből az absztrakt formából kirajzolódó valósággal. Hogy ez micsoda, hajókikötő, ezt nem nagyon tudom, de jó pillanatban ábrázolt, nagyon szép fényekkel, nagyon szép textúrával megrajzolt kép. Az utolsó kép egészen őrületes. Ahogy átsüt a stégen a fény az egész olyan, mint egy elhagyott mozivászon. A valóság ábrázolása mellett a kompozíció annyira a helyén van, annyira rendben van, hogy az egésznek van egy absztrakt formai plusz hatása is. Nem csak arról szól a dolog, hogy engem megragad az a pillanat, hogy a naplementében mit mutat a stég, hanem ezt utána van türelmem rendberakni, kompozícióba helyezni, nem elégszem meg azzal, hogy egy dokumentarista megközelítéssel csak a tényhelyzetet közöljem. Sok napfelkeltés képet látunk, és pont azzal, hogy ezt a takarást létrehozza Sándor, hogy kitakarja a napod, az aranyhidat is, ettől az egész a giccs jellegét veszti el. Nagyon fontos dolog, miközben maga a hangulat abszolút ebbe az irányba borítaná az egészet, és itt visszahozta ezt, visszasimította. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Sándor, mert megérdemled :)

Jó a link Ágnes, szuper! Élvezettel olvasom.

Nahát, Ágnes, benned egy Miss Marple veszett el. Miket ki nem nyomozol?! Erről én se tudtam. Mármint erről a manóbeli utóvirágzásomról. Milyen kedvesek, és milyen kedves vagy te is. Köszönöm. Hirtelen olyan, mintha szülinapom lenne, annyi ajándékot kapok.

Tudod, mi ebből a tanulság? Szerintem az, hogy ha az ember görcsösen a nagy művet akarja megfotózni, az ritkán sikerül. Ha lazán veszi, akkor az meg pozitívan sül el. Demeter (ha szabad „per Demeter” szólítanom) különben meghat a kedvességével. Köszönöm.

Érdekes ez, Demeternek is mutattam a képeid, ő is hasonlóan látja, mint én, egy szót hajtogatott: zseniális. :) Szóval a jó iparos munka, amit mondasz, az persze fontos dolog, hiszen a fotográfia egy szakma, és ha a szakmai alap erős, akkor az már eleve jó irány, de azért a szakma az csak az alap, nélküle inog a ház, de a szakmunka tisztessége mellett a személyes látásmód fontos. Érdekes volt, hogy Demeter is a horizontrobbantós képekkel kapcsolatban volt inkább kritikus, azok a képek szerintem a méretből és a monitorból adódóan itt kevésbé élnek meg, mint falon. Szóval a montázsok, és ez a képsor is nagyon erős, tetszik.

Köszönöm, Zsolt, ezt is és a szorgalmira írottakat is. Adalékként: érdekes, mennyire nem tudja az ember a saját munkáját megítélni. Én mindkét sorozatot a tisztes iparosmunkához sorolom, a képeslap kategóriában. Feljebb semmiképp. A szobrosakat talán még oda se. Az orfűi képekben hagytam némi „hibákat”, az egyiket kiszúrtad (nyilván a többit is, csak elnéző voltál). A harmadik képen a jobb-alsó háromszög azért maradt benne, mert úgy gondoltam, erősíteni kell a pennys zacskó színdisszonanciáját.

Csodálatos. Egyik jó ismerősöm szokta volt mondogatni, hogy az emberiség egyik legnagyobb bűne, hogy általában átalussza a hajnalt. Ezek a képek is ezt bizonyítják. A kedvencem az utolsó és az utolsóelőtti kép. Gyönyörűszép.

A lányom tavalyelőtt óta Orfűn él, így időnként én is előfordulok ott. Láttam a te orfűi fotóidat, és gondoltam, megleplek ezekkel a hajnali képekkel.

Új hozzászólás