Ksérlet
Variáció 1. Még csend van.

Kedves Lacipapa, nagyon szimpatikus a témaválasztás, elsősorban azért, mert a kis vekkeróra vörös színei dinamikusan vannak jelen a plüss maci lágy, világos tónusaival. A kép egyik titka a háttérben nagyjából homogén módon jelentkező szürkés tónusban látható festmény a falon. A szürke és a vörös kapcsolatrendszere mindig dinamikát hoz létre a festészetben. Soha nem használják harmonizáló, megnyugtató jelrendszerben. Ez a színpár kapcsolat elsősorban az agitatív típusú festészetnél – például a 20-as évek orosz plakátjai – tettenérhető. Előszeretettel használja még az expresszionizmus ezt a ritmust. A kép formavilágában az elnagyolt vekkeróra fogantyú uralja a képet és ez ad gyermeki játékosságot az egésznek. Jól komponáltad a kép felső határát, mert így az óra formája egészében megjelenik. Többé-kevésbé ezt lehet elmondani a kép alsó szegmensére is a virágmintás terítőnél. Ugyanakkor az óra melletti tér balról nem ritmizál jól a jobb oldallal. Ez azt jelenti, hogy a plüss maci nem igazán precízen van elvágva most a képen. Véleményem szerint az ok az, hogy az alkotó öröme nagyon jól érzékelhető a gyermekjátékokkal kapcsolatban, de inkább az érzelmi megközelítés volt az erősebb és a kompozíciós pontosság kevésbé jellemző a képre. Másként fogalmazok. Nincs eldöntve hogy miről szól a kép. Az óra szimbolikája és a plüssmaci szimbolikája is ugyanazt a gyermekvilágot képviseli és inkább rivalizálnak a képen, mninthogy meglenne az egymáshoz való viszonyuk - bár a maci úgy van elhelyezve, mintha nézné a micimackós órát. Úgy lehetett volna még erőteljesebbé tenni a képet, hogy a jobb és a bal oldali részekre jobban odafigyelsz. Ennek pedig nem az a megoldása, hogy most utólagosan levágunk a képből, hanem a fotósnak kellett volna mozdulnia jobbra, függőleges irányban nem változtatva a kamera látószögét, így esetlegesen a háttérben lévő tonett szék barnás foltja, vagy akár a virágmintás abrosz bal oldali széle másképp metszette volna a képet és a háttérben lévő gyerekrajzot sem takarta volna az óra. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

56
Értékelem!

Birom, hogy ilyen jó szemetek van és látjátok a vekker beállítását, amivel én nem foglalkoztam. András megint beletrafált a beállítás hiányába (nem az órára gondolok), ugyan is csak úgy "lekaptam" ezt az együttest, hátha kell valamikor egy vekker valahová. Fiam ajándékba vitte valakinek és míg ott volt az asztalon én kihasználtam. Kösz a malacot, az is jól jött.

57
Értékelem!

ennyi medvét egyhelyen! :)
De mond csak, ki az aki kilenckor kel?

45
Értékelem!

A kisunoka még nem jött meg az oviból, de a Lacicpapa már türelmetlenül várja.

45
Értékelem!

Nem egészen tíz óra múlva már nem lesz csend? :)

Új hozzászólás