Közel a tél

Közel a tél

Siklás a jégen, a dallam a zene a tánc az együtt mozgás öröme.

A képpel abszolút egyet tudok érteni. Nagyon érdekes ez a tükröződéses játék, nagyon jók a színpárosítások is, a levelek vöröse és a híd kékje, és ez az egész egy ilyen vizes környezetben nagyon jól ritmizál. Az is jó, ahogy ezen a felületen megjelennek az emberek. Azt nem nagyon értem, hogy most akkor a híd akar-e lenni az új horizont, vagy hogyan vagyunk? Most nekem ez tömegben egy kicsit billen. Nagyon sajnálom a bal felső sarokban azt a belógó vastag ágat, mert az nekem oda nem kellene. Amit én kicsit problémának érzek, az az, hogy arról, amit leiratban írtál, ez a kép nem nagyon szól, mert teljesen más az az attitűd, ami megmozgat ebben a képben, ezek legfőképpen formai, dinamikai mozgások, amik bennem elindulnak. Még egyszer mondom, az ötlet jó. A kompozícióval lehet, hogy érdemes lenne még játszani máskor, mert meg kell nézni, hogy mi hova kerül. A Hősök terének ezt a karéját eléggé összekuszálja most a fa, miközben a kevésbé érdekes rész itt a hídnál nyitva marad. Tehát, lehet, hogy érdemes lett volna annyit mocorogni ezzel a kamerával, hogy mi az, amit meghagyunk, és mi az, amit takarunk. A takarás most ebben a képben nem biztos, hogy szerencsés. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Egy kis buherálással jobban kiemeltem volna a levelek színét, ha már ennyire vonzzák a szemet (legalábbis az enyémet biztosan), de így is nagyon tetszik.

Köszönöm a kritikus de jószándékú szakmai véleményed. Ne sértődjünk,hanem tanuljuk a bírálatokból

Szép kép. Nem szeretem az ilyen stílusú (túlhúzott), és ferde képeket, de szerintem ez itt ül. Hajrá!

Új hozzászólás