...és énekelt a kései őszi napsütésben...

Volt már egy ilyen képe az Anitának, ha jól emlékszem egy alsóbb gépállásból készítve, és itt ennek az ismétlését látjuk. Maga az ismétlés jó, tehát javul a helyzet, de én mégis azt mondom, hogy ennél a képnél van egy olyan kis problémám, hogy az Anita itt belekomponálta magát a kukoricaszárakba, ami nem baj, csak abban nem vagyok 100 %-ig biztos, hogy ez jó-e, hogy oda van-e jól belekomponálva. Merthogy ettől a kép baloldala meg üres, lyukas. Ha pl. az árnyék átkerülne a baloldalra, a jobboldalon meg megmaradna a kukoricaszár, akkor lehet, hogy kevésbé lenne lyukas ez a kép. Itt tömegelhelyezésekkel dolgozunk, és a tömegek elhelyezése adja a kompozíció rendjét. Ezért mondom mindig, hogy csendélet, csendélet, csendélet. Nagyon kevés csendéletet fotóztok, és a csendéletnél nem az a kérdés, hogy mire húzzátok rá, hogy az csendélet. Nem. A klasszikus csendéletről beszélünk, amikor leteszünk egy asztalra egy poharat, üveget, káposztafejet, vagy egy tököt, tökmindegy, és ebből megpróbálunk egy kompozíciót létrehozni. És azért fontos ez, mert a tömegelhelyezést, a színeket, formákat és fényeket lehet vele gyakorolni. Úgyhogy én itt most azt mondom, hogy köszönöm, látom a javítást, de visszaadom ismétlésre az ismétlést, egyrészt a kompozíción kellene javítani, másrészt én arra kérném az Anitát is, hogy próbáljon meg elmélyedni a csendélet leckében is. (hegyi)