A fekvő formátumú fekete-fehér kép a városképek sorozatba illik bele, amelyekből nagyon sok jó megfigyelés és nagyon sok jó munka készült már. Hármas tagozású - előtér, középtér, háttér -, amelyben a középtér az maga a Duna, vagy egy szürke folt, az tulajdonképpen egy elválasztó vonal az előtér és a háttér kapcsolatában. A háttér, ami egy szimbolikus üzenetet is hordoz, az Országház látványa, mindenféleképp ez a kulcsa képnek, amely a megfigyelés szempontjából egy nagyon radikális és jó ötletet dolgoz fel, hiszen a közvetlenül közelünkben lévő előtérben amorf felületeket látunk. Kőformákat, sérült mészkőfelületeket és szinte mintegy bombatölcsér, középen egy üreget. Mivel ezek nagyon hangsúlyosan vannak jelen a kép nagyobb hányadában, az előtérben látható felületek, ezért azt kell mondani, hogy ennek a képnek a súlypontozása tehát ez. És ebből a szempontból az előtér részlethangsúlyozottsága fontosabb lenne. Ezeket esetleg tükörrel, reflexekkel, celofánnal, alufóliával egy picit manipulálva föl lehetne erősíteni. Gondolok itt a jobboldali bazalttömb árnyékban lévő felületeire. Valami oknál fogva a háttérben lévő szinte sziluettes Országház és az előtérben fekete-fehérben tartott színvilágban, az előtérben lévő foltfelületek hasonló tónusokat is tartalmaznak. Ezért nem válik le, nem különül el sarkalatosan ez a bizonyos közelünkben lévő látvány és a távolban lévő szimbolika. Ennek a kapcsolódása természetesen egy nagyon jó ötlet és nagyon fontos, ahogy az amorf kőformák asszociatívan utalnak az ember által alkotott hatalmi jelképre, de ehhez jobban ki kellene emelni a kép szegélyét képező sötét felületeket. Egy pici fénnyel játszani kellene. Ugyanúgy, ahogy a világos, napos időben a talapzatot jelentő mészkőfelület sérülései a beérkező fény hatására árnyék foltocskával díszítettek és talán pont ettől van egy olyan érzése az embernek, hogy olyan ez, mint egy bombatölcsér, ami itt középen az elhaladó ember előtt látható. Tehát az ötlet nagyon jó, nagyon jó az irány is, csak megint egy picit azt érzem, hogy amiben a Bara erős érzékelni a párhuzamokat, érzékelni az abszurditást a megfigyelésekben az azonnal, szinte csettintésre megvan, és utána nagyon könnyedén megtörténik egy lezáró alkotói folyamat és aztán kimondódik, hogy akkor a kép készen van. Én itt érzek egy kicsi problémát és pont a Bara érdekében, merthogy szeretném, hogy ezek fejlődjenek ezek az alapvető kérdések, egy disznóra értékelném ezt a képet. Várom a továbbgondolását ennek az üzenetnek, ha elfogadható. (szőke)
értékelés: