Ez egy lélek-zet
Ez egy színházi fotó, szeretnénk utalni Eifert Jánosra, aki hasonló megoldásokkal fényképez táncot, ő is alkalmaz ilyen utólagos grafikai módosításokat, de azt kell mondjuk, hogy a kép enélkül a sárga keret nélkül is megáll a lábán. Nagyon jók az arányok, jó a megfigyelés. (szőke)
értékelés:
Zsolt, reggelre kelve, bár másként nem látok semmit sem, de az is biztos,
hogy átgondolnom, netán átértékelnem is kell polémiánkat. így hát jelentkezem ha
újat tudok mondani..
Péter, csak ott a bajom ezzel a dekorációs célzattal, hogy túlnő a szerepén, hogy ráül a képre, és maga a fotó másodlagossá válik tőle. Itt ez a kép. Azt jól érezted, hogy kell mögé még tér feketével. Ez egy választ ad máris: legközelebb komponáld úgy, hogy rajta legyen, ha most lemaradt. De azzal, hogy a keretet is betetted, elválasztottad a háttértől, tehát mégis vállalod a szűk kompozíciót, amit aztán körberagasztózol feketével. És a szemlélő nem a képpel, nem a mozdulattal és annak tűnékenységével foglalkozik, hanem az utólagos barkáccsal, mert az gondolkodtatja el, és nem a kép, nem a fotó.
A másik a piros képednél ez még inkább így van, ott nagyobb a képhez rakott csomagolópapír, mint maga a kép.
már azért látszik valami fény, melyben az alapok megvilágosodnak. valóban, nekem
a kép azt jelenti, hogy papírból van, azt jelenti, hogy a falon van, vagy könyvben látható, tapintható benne a néző, ha befogadó és az alkotó, ha alkotás. mindez nem
zár ki más nézőpontot, de az vagy már vagy még nem érdekel. szóval valóban az
alkalmazott lelkesít,bár az is igaz, hogy mostanában egy középformátumú analógot is
próbálok "szóra" bírni. azt elismerem, hogy dekorálni akarok, ha a szónak még található kevéssé pejoratív értelme, szeretnék némi gondolatot és érzelmet is bele
csempészni, mert szándékom lefedni a karambolos félpárcipőt és a kakaós zacskóval
kitömött dudákat. innen is nézhetjük az alkalmazott dekorációt.
a színeket azért hansúlyozom, hogy lehetőség legyen a térrel való harmonizációhoz.
azért holnap megpróbálok "javítani".
Péter, eszem ágában nincs csapdákat állítani. A kérdés azért fontos, hogy tovább tudjunk ennek a formai játéknak az értelmezésében jutni.
Mindent lehet. Ez az alap. Én azt vallom, hogy a kép a fejben készül. Ami utána történik az exponálástól a falra akasztásig, az már csak folyománya ennek. Ebből adódik, hogy ha a kép még exponálás után is úgymond készül, az felveti azt a kérdést, hogy kész lesz-e egyáltalán valaha.
Ami az elektronikus módosításokkal kapcsolatban fontos, hogy ha a cél út közben alakul ki, akkor könnyen elviszi az irányítást az eszköz maga. Lehet ilyen keretes, színezős dolgot is csinálni, de ez inkább egyfajta látványtervezés, a fotót mint alanyt kezeli, mint kiindulási alapot, ezért is mondtam azt, hogy az alkalmazott grafika más tészta, ha annak nevezzük, semmi gond, beleférhet minden.
Ott akadok el a kérdésben, hogy ha a fotó kompozíciója enélkül is rendben van, vagyis levágva, lehagyva ezeket a manipulációkat, akkor minek ez a kiegészítés? Ha viszont a fotó eleve hiányos kompozícióban, akkor ez az utólagos machinálás segíthet rajta, de akkor talán inkább nevezhető tanulmánynak, aminek a célja az. hogy a legközelebbi exponálásnál már bekerüljön a képbe, az, ami most utólag kerül rá.
Davis sok mindent megengedett magának, úgymond megengedhetett - én fotóban mondjuk Mapplethorpe-hoz hasonlítanám - de mindkét alkotó ismerte és használta is a klasszikus megfogalmazásokat is. Ettől a saját "sound" valódivá lett (valóban többet jelent a hangnál ebben az értelemben), védjeggyé úgymond. Ha egy ilyen képi eszközt kívánunk védjeggyé alakítani, ott van ezzel probléma, hogy ez egy szenzáció, ez egy vizuális erősítés, mankó. Tehát magát az eszközt egyenrangúvá emeled magad mellé. Holott az eszköz csak szolga. ÉS ettől modorossá válhat a közlés, mert a tartalomról a formára irányítod a figyelmet, ami még egy plusz problémát is felvet: felerősítődik minden ezáltal, és a figyelem még jobban összpontosít arra, hogy a forma hibátlan legyen. Ezzel elfeded a kép valódi mondandóját, és az applikáció szenzációjára figyelünk.
..asszem ez itt csabda amibe most belesétálok. olvastam egyszer egy fujósról(davis
nevű) és ő írata, hogy tíz év után találta meg a "sound"-ját, ami gondolom többet
jelent, mint a hang-hangzás. talán a dudák közt az egyéniségét, még jobban kiterjesztve az identitását. nos, hasonlókép jutottam a saját külső formámhoz, mely
mindíg a kép belső színeiből táplálkozik, melynek mindegy, hogy álló v. fekvő, az
exponált kompozícót tudatosan hangsúlyozza át. azt elfogadom, hogy ami rossz azt
még javítani sem érdemes, de az áthangolás az már lehet egy hosszas elgondolkozás
eredménye, mely a kép szándékát, a harmóni(k)a elérését célozza.
Feltettem a képed. (sajnos még mindig maradt benne jpg tömörítési zaj).
Engedd meg, hogy kérdezzek. Amikor ezeket a kereteket és kiterjesztéseket hozzávarrod a képhez, akkor ezt utólag csinálod, tehát van a kép, nem tetszik a kompozíció és ezért kiegyensúlyozod ilyen módon, megnézve, mit hoz pirossal, mit arannyal, mit kékkel, mi van, ha ekkora vagy akkora - avagy ez a kép készítésekor már eleve így van a fejedben meg, hogy ez a kép bizony ilyen módon lesz adjusztálva?
..nézd Zsolt, véleményem illusztrációjaként föltettem e képet "alázat" címmel, ezzel
kívánom igazolni, hogy lehet valami idegen ami beépül a képpbe, ha pontosan értelmezem amit mondasz, akkor a kép maga is csupán egy elektronikus semmi a filmhez képest, nem a festőhenger mitáira gondolok, amikor a magam módján fejezem be a képet és ha már itt tartunk megnevezhetnél néhány valódi és nem
marketing profit, akiket érdemes nézegetni.
Péter, erre mondom, hogy úgy csinálni, mintha. Csinált. Elektronikus formában ez csinált, erőltetett dolog.
HA egy képet kinagyítasz, akár hagyományos, akár digit print formában, akkor maga a műtárgy a fotópapír. Ezt a műtárgyat adott kép belső viszonyainak megfelelően paszpartuzod (vagy nem) és keretezed (vagy nem). És ezzel kijelölöd a kép külső határait mintegy. Elfoglalja a tér neki szánt helyét.
Elektronikus formában ezt nem tudod megtenni, csak úgy csinálni, mintha megtörténne. De míg a valóságban jól érzékelhető a struktúra és anyagszerűség változása és ezáltal a kép maga az őt megillető környezeti helyzetbe kerül, elektronikus formánál ez nem megvalósítható, hanem a képpel tökéletesen egyenértékű művi beavatkozás történik, ezzel degradálod magát az alkotást, mert egy manipulatív, erőszakos utázást csinálsz, tehát maga a kép egyedisége és értéke csökken le, mintegy vásári helyzetben. Ha megnézel egyéni weboldalakat, sokan esnek abba a hibába, hogy a kép mögé mindenféle ál-paszpartukat tesznek, köré ál-keretet, mintha a falon lógna - ultra gagyi érzetet hoznak, agyonverik a képet, a manipuláció fontosabbá lesz az alkotásnál. Mondom: nem elválasztható és értékében azonos a képpel. Ugyanabból az anyagból van.
Próbáld ki, hogy egy fotót kiprintelsz, vagy lenagyíttatsz és nem keretbe és nem paszpartuba teszed, hanem egy másik fényképkartonból kreálsz egy paszpartut és egy harmadikból meg egy keretet. Borzalom lesz. Épp az a lényege annak, amit mondok, hogy a képet mint műtárgy, meg kell tisztelni azzal, hogy önértékén kezeljük. Elektronikusan ez akkor tehető meg, ha határozottak kijelöljük a kép valós határait, és így mutatjuk meg. Egyetlen elfogadható egy hajszálvékony vonal a kép határán kívül keretként, hogy netán ha azonos tónusértéket képvisel valami a képen és a weboldal hátterén, az ne folyjon egybe.
Én nem mondom, hogy ne kísérletezz ezzel, csak azt mondom el, hogy az elektronikus verzió nem azonos a műtárggyal, nem tartom célravezetőnek, ha úgy kezeljük, mintha az maga a műtárgy lenne. Nem az. Vásárivá teszi, ha körbehímezzük, mintha. Ez csak egy vélemény, nem kell egyetérteni vele, csak annyi, hogy talán érdemes végiggondolni, hogy miért nem alkalmazzák ezt a megoldást, ezt a mímelést profi fotósok és profi képbemutató galériák.
. azt gondolom, hogy muszály kiszakítanom a képet a mindennapi környezetéből , el
tudsz e képzelni szobrot podeszt nélkül, szerintem ha csak úgy leteszed az asztalra,
vazze itt van, az nem ua, minha kiszakítod és csak arra figyelhetsz. gondold meg hogy nézel egyképet a falon és hogyan ha televanképpel. minden képemet egy
40x40-es virtuális alapra helyezem, ami előtte van az az embrió fejlődése, amikor
fölkerül, az a születés..
Egy ideig igazad van, vagyis egy szintig el lehet jutni és mindegy. De van, amikor a kép kész és minden rendben van vele, és akkor már ilyen nüanszok jönnek. Más megközelítésben pedig van, amikor eleve a keret szúr szemet. A digitális képeknél szokás ez az úgy csinálni, mintha. Mintha paszpartu lenne, mintha keret lenne, beleírni, firkálni a képbe. Azárt mondtam, hogy öncélú, mert a képnek mindezt magától kell tudnia, anélkül kell a kompozíciónak megállnia, hogy ilyen módon rá kéne segíteni. Azért hoztam Eifertet példának, mert az ő ilyen digit képein igen jól látszik, hogy a kompozíciót akarja rendbe tenni azzal, hogy olyat rajzol bele a képbe, ami nincs ott. Ellenpéldák is vannak, amikor fénnyel hoznak létre keretet, úgynevezett fényfestéssel firkálnak bele - ebben érdemes Balla képeit megnézni, mundjuk a Legyen meg a te akaratod sorozatát. Ő ott a kép részévé emeli a fényjátékot. Mindez elektronikusan nem történik meg, nem történhet meg, tehát ettől idegen, hogy leválik a képről, nem része annak.
hallotam arról, hogy időnként felparázslanak viták a keretezésről és szívesen ismerkednék meg minden oldallal, gondolom mindenki a saját kultúrális és esztétikai
múltja alpján ítéli meg és az is biztos, hogy mindenkinek igaza van, de szerintem egy
fotó akkor válik képpé ha megérint, nem szükségszerűen ua. az alkotóra és a befoga
dóra mért hatása, de hogy ez milyen úton történik az asszem nem keret kérdés.
Nórának:
http://szakkor.estiskola.hu/2007/09/25/h...
http://szakkor.estiskola.hu/2007/05/26/t...
ezekben az értékelésekben leírjuk, mi a baj a keretezéssel. Művi. Csinált. Tudom, van olyan fotográfus Magyarországon, aki előszeretettel használja ezt a metódust, ráadásul ő is táncot fotóz sokat, nem mondunk nevet, Eifert Jánosnak hívják, de be kell valljam, nem tartom követendő útnak, önmagáért való dolog.MIvel már megcsináltuk az értékeléseket, legalábbis azokat, amik kinn vannak, ezért mertem leírni - csak még nem volt időm begépelni őket, de igyekszem.
Mi baj van a kerettel? Szerintem itt tökéletes, általában meg ugyan ritkán használom, de van, amikor jó/kell.
Én értem az összes kifogást a keretekkel szemben, bizonyos mértékig igazat is kell adjak nekik; de mégis, sőt, akkor és azért is vannak képek, amelyekhez mindezek ellenére is illik a keret, amelyeknek a része lett, hozzánőtt, elválaszthatatlan tőlük - és ez egy közülük. A piros képnél nem.