Az az érdekes ebben a képben, hogy ha az előző képet nézem, akkor annak van egy belső világa, amit én csak mint kép szemlélő figyelek. Ez a kép meg olyan, mintha lenne egy harmadik személy is a képen a babákon és a főszereplőn kívül, aki ezt az egészet megfigyeli, és aki egy pillanaton belül megszólítja a főszereplőt, és azt mondja, hogy „hé, apa, gyere be, reggelizzünk”. Olyan mintha ez a kép a kép készítője és a főszereplő közötti kapcsolatról beszélne. Van egy nagyon személyes kontaktus ebben. A távolság talán még kézzel fogható távolság, nem úgy, mint az eddigi képeken: a hátat fordítás, nem érdekel, hogy mi van a babákkal, nem érdekel a kerekesszék, nem érdekel, hogy mi van ezzel az egésszel, én kifelé nézek, a tájat nézem. Az előző képnek mindenképpen a folyatatása abban a tekintetben, hogy mintha valami belső gondolatvilágot már helyre tettem volna, összeszedtem, kiraktam őket ide napozni, de már az egészen túl vagyok, most már belül dolgozom az egésszel. Ezt érzem, nem tudom, hogy rendben van-e, de a három csillag megvan, köszönöm, a leckemegoldással még várnék. (hegyi)
értékelés: