Két éve készítettem ezt a képet, és mikor most újranéztem az angol táboros fotóimat, újra "belé szerelmesedtem".

Ha a hozzáfűzést is elolvasom, akkor nyilván egy utazás, utazáshoz kapcsolódó állapotot szeretne közvetíteni a kép, különösképpen a mondat utolsó szavai – újra belészerelmesedtem - és Viktóriának azt szeretném mondani, hogy az előző alkotások kapcsán az a bizonytalan sejtésünk van, hogy ez egy nagyon fontos állapot, a szerelem. Többször beszélgettünk erről akár lent a pihenőprogramokon emberekkel, ahol nem átallottam azt mondani, hogy a szerelem, a szerelem létállapota bármennyire is fontos, tulajdonképpen gyökereiben a birtoklási vágy. És ez nem csak egy másik emberi személyre tud vonatkozni, hanem szinte mindenre. Tárgyakra, élőlényekre és akár épületekre is. Nem az elsődlegesen a kérdésem, hogy Viktória szerelme nem erős az ilyen és ehhez hasonló csodálatos időtlenséget sugárzó régi épületekhez. Én magam is nagyon, nagyon kedvelem ezeket a formákat, mert valósan tapinthatóan hordozzák a történelmet. Azonban az oldal és az oldalon megjelenő képzőművészeti munka, az azon keresztüli közvetítés fotóval, filmmel, grafikával éppen azért fontos, mert ha a kép egészében, teljes vizualitásában nem tudja hordozni az alkotó által generált érzelmeket, akkor ez a dekódolás nem is fog működni a néző számára. Ha nem magyarázom el az ABC-t a szövegemhez, bármennyire is üzenetet szeretnék küldeni, nem fogják tudni elolvasni. Ez alatt azt értem, hogy ez a szerelem az épülethez nincs megfogalmazva fotográfiai szempontból. Ezen a képen egy albumképet látunk, ahol tulajdonképpen akár kérdéseket is rakhatnék fel. Hogy a toronyépület miért van elvágva, a talapzati rész miért nem látszik, az épületkomplexum baloldala miért ott és miért úgy vágódik el? De ehelyett, igazából csak azt szeretném mondani, hogy semmi másra nincs szükség, mint arra az érzelmi többletre és sűrűségre, amely szerintem nagyon fontos, hogy én Viktória szeretem ezt a világot, szerelmesen szeretem a köveket, és hogy ez megjelenjék az alkotásomban. Hogy erre mi a megoldás? Hogy az ember alakja, hogy a kövek közelsége, hogy egy kompozíciós pozícióválasztás a megoldás? Ezt azért nem tudom megmondani, mert pontosan az alkotó az, aki dönt a nyelvezethez. Tehát ő, az ő szabadsága létrehozni, hogy ezt még mélyebbről fotózom, vagy közel kúszok a falakhoz, hogy a perspektivikus ábrázolásban a kövek felületei egészen sokkolóan erősek legyenek, még a távolban egyre kisebb formaként látszódik a torony. Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, hogy jelen pillanatban ez a szerelem nem érződik a képben. A lecke tehát pontosan a Viktória érdekében visszakerül a feladóhoz, és nagyon várjuk, hogy dolgozz még ezzel a házi feladattal, éppen azért, mert az eddigi munkáidban is voltak fontos, mély üzenetek. (szőke)