Ludwig látkép

Itt egy kicsit vitatkoznék a Barával, mert amiket a „barai” munkákból nagyon szeretek, a tükröződések, az elmosódottság és nagyon szeretek az épített környezetből való megfigyelésekben, itt – szórjon rám bárki követ, ellenkeznék és azt mondanám, hogy – azért az üvegtükröződések és az oszlopok és egyáltalán ez a felülnézeti kép nem adja teljesen azt az üzenetet kompozícióban, formáiban sem. Számomra hevenyészettnek tűnik ez a mostani levél, mostani üzenet. Olyan, minthogyha a gép elkattintódott volna és tudom azt, hogy őneki sokkal mélyebb, és sokkal erősebb értelmű munkái érkeztek már be pont épített környezet kategóriájába, úgyhogy éppen a Bara érdekében én visszautalnám a 13-as lecke házi feladatát és kérnék ismétlést, vagy pedig egy újabb kísérletet. (szőke)

Új hozzászólás