Bara, az a bajom, bocsánat, hogy ezt mondom, hogy ezek nekem színészi teljesítmények inkább, mint esztétikailag végiggondolt fotográfiák. Bara gyönyörűen tud merengeni, mert gyönyörű szemei vannak, mert gyönyörű arca van, mert gyönyörű a haja. Tudja, hogy hogyan lesz vonzó és ehhez hozzáteszi a maga művészi attitűdjét ezekkel az elmosásokkal meg ezekkel a duplikálásokkal, de nem jutok hozzá közel. Tehát ezek nem azt a célt szolgálják, hogy Bara érzelmeihez közel kerüljek és a gondolataiból, ahol ő most jár, azokból bármit kapjak, hanem a néző és alkotó közé emelődik egy fátylak által létrehozott rétegeződés. És ezzel az a bajom, Bara, hogy az őszinteségét keresném, de nem tudom. A homlokráncolás például abszolút ellentmond annak, ami a merengés, miközben a száj, az tökéletesen jól hozza ezt az egészet. Nekem az egész valami olyan érzetet hoz, hogy van benne valami csinált, színházi jelleg. És ettől nem tudok vele érzelmileg azonosulni. Bara, most próbáljunk meg valamit ezekből a rétegekből elhagyni, jó? Tehát, hogy milyen lenne, ha nem kezdenénk el rétegekkel lepuhítani azokat a gesztusokat, amik megjelennek rajtad. Mi lenne, hogyha nem keresnénk menekülési útvonalakat. Nekem ez úgy tetszene igazán, és ezért visszaadnám ismétlésre. (hegyi)