A dolog nagyon nem egyszerű, én ezzel tisztában vagyok, és azzal is, hogy a hagyományos megoldásaink, amikkel rendelkezünk, fényképezőgépek, azokban a helyzetekben, amikben mozgunk, nem biztos, hogy ez jól megoldható. Azért, mert ehhez nem véletlenül találták ki a műszaki fényképezőgépet, akár a síkfilmes gépeket, amelyekkel perspektívát lehet korrigálni, másrészt pedig az épülettől való távolság meghatározza azt, hogy milyen látószögű objektívet tudunk használni. Ebben a két dolog egymásnak ellen dolgozik, mert minél nagyobb az objektívnek a látószöge, annál jobban fog torzítani. Igaz, annál több minden fér majd bele a képbe. Itt most az a helyzet, hogy nagyon hiányzik az a távolság, ahonnan nézve az épületből többet kaphatnánk, hogy ennek az egésznek a talapzata stabilabb lehessen, másrészt most valahogy nekem fura az, hogy ez hogyan van elvágva. Nyilván ebből a távolságból nehezebben lenne megoldható az, hogy mind a négy oszlop teljes terjedelmében a képre kerülhessen, szóval értem én, hogy hol szorít a cipő, de most ebben a formában, ennek a képnek az izgalmas része az, ahogy a fény ezt az egészet a középrésznél megbolondítja. Lehet, hogy ha meghozzuk azt a döntést, hogy egy egészen extrém képkivágásban dolgozzunk, és csak a középső oszlopra, meg a mögötte lévő oszlopra, a kupolára, meg erre a fényjátékra fókuszálunk, akkor ez az egész kevésbé fog attól „szenvedni”, hogy technikailag hol húzódnak a korlátaink. Az ötletet értem, a gondolat jó, ez mindenképpen ér egy csillagot, de most ez a kivitelezés a technikai helyzeten elvérzik. Van olyan, hogy ha nem alkalmas a felszerelés, akkor az ember vagy megpróbál valami egészen szubjektív megoldást keresni, és akkor érvényessé válik a kép akkor is, ha hibák vannak benne, vagy pedig, ha nagyon építészeti fotó felé akarunk elmozdulni, akkor be kell látni, hogy ebbe beletörhet a bicskánk. Mi az, amire azt mondom, hogy szubjektív megoldás? Arra, hogy megkeresed ezen az épületen azt, ami neked fontos, nem azt akarod ábrázolni, hogy ez hogyan néz ki a valóságban, mert nyilvánvaló, hogy egyrészt erről mindenkinek megvan a maga képe, tehát nem biztos, hogy ezt muszáj ismételni, viszont a személyes megközelítés nagyon sok mindent megenged. Ha azt mondod, hogy téged az ornamentika érdekel a boltíveken, akkor annak egy részletével elkezdesz foglalkozni, vagy a kép közepének a kivágásával lehetne még ezen valamit keresni. Esetleg csak az első vastag oszlop és a hátsó oszlop viszonyrendszerével dolgozol egy másik objektív megválasztásával. Szóval lenne itt mit kihozni, a legkevésbé az az irány működik, ami tárgyszerűen be akarná mutatni ezt az egészet, hiszen túl nagy térrendszer az, amit át kellene tudnunk fogni. (hegyi)
értékelés: