Akármilyen vidám is ez a két piros autó, és a komplementer színe, a zöld fa, azért mégiscsak van ebben valami szomorúság, tényleg olyan, hogy eszébe juttatja az embernek ezeket az esős, őszi, borongós napokat, amikor kimozdulni nincs kedve az embernek. Talán lehet, hogy nem ártott volna a vízszinteseket vízszintesre hozni, gondolok itt az útra, ami hátul fut, mert itt a ritmusok azok, amik felé el kell vinni az irányt, nem a történet. A történet attól indul el, hogy ha ritmusban feszesek vagyunk. Ez valószínű valamilyen lakótelepi környezet lehet, ahol az ablakból készült ez a kép, és adott az, hogy hol van ez az ablak, hová tudunk bejutni, tehát nem minden megoldható, hogy függőleges és vízszintes legyen, de talán valamit érdemes kinevezni ennek. Itt most az utat javasolnám, mert abból van a több, vagy a függőlegeseket, az oszlopot, de valami valamivel párhuzamba kell tudjon kerülni. Valami technikai őrületet is látok az autók hátsó ablakánál, valahogy ott összekockásodik a dolog, nem tudom, hogy ez a fényképezőgép hibája, vagy a tömörítésé. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a vörösökkel mi történik. Ezt most nem Nórának és a gépének rovom föl, hanem ez egy helyzet, amivel az embernek számolnia kell, hogy bizonyos gépek bizonyos helyzetekben a vörössel nem nagyon tudnak mit kezdeni. A digitálisnak itt van egy nagyon nagy hátulütője, hogy a vörösben a tónusokkal egyforma flekkeket hoz létre, a tónusok valahogy leegyszerűsödnek. Ezzel túl sok mindent nem tudunk kezdeni, tudomásul vesszük, és számítunk rá. Ennél a képnél ez nem okoz problémát, mert nem az volt a cél, hogy az autók felismerhetően valami típusnak a reklámjaiként tudjanak szerepelni. Érdemes megnézni, hogy mekkora a szaturáció, ami a képnél létrejön, és, hogy milyen színtérben dolgozunk. Ez a fajta vörös problematika legfőképp az sRGB színtérben szokott létrejönni ennyire erősen. A hangulat abszolút megvan, a három csillag is, de a kompozícióban fontos az, hogy a döntéseket meghozzuk. (hegyi)
értékelés: