MÉG ZATI

MÉG ZATI

A kép alatt szóba került az élesség kérdése, és hadd említsek meg valamit, ami azért igen hosszú ideig meghatározó volt a fényképezésben, mégpedig az expozíciós időt. 1-2 másodperces expozícióknál nem lesz éles határvonala portrénál semminek, akármennyire kitámasztják fejtámasszal a modellt, mert az izmok mikromozgásai miatt elmosódik az élesség. A régi gépek és filmek röviden mondva hosszú expozíciót kívántak, és ennek köszönhető, hogy lágyabbak lettek a képek (no meg az objektív rajzának is, de azt most nem keverném ide). A filmeknél is emelkedett az érzékenység idővel, ez rövidebb exponálási időt engedett, és aztán ennek csúcsa a digit, ahol jó esetben a hordozó hibái is elenyészőek, vagyis nincs por, nincs karc, szinte teljesen sikerült kiküszöbölni minden esetlegességet, és ennek meg is van az eredménye: karctű éles képek, megszámolható hajszálakkal. Zavarba ejtő. Kérdés, hogy ez a profizmus? Tehát a képnek muszáj élesnek lennie ennyire? Tényleg tudni akarom, hány szál haja van a modellnek? Kell látnom a pórusait? Itt most az, hogy ennyire közeli a kép, ennyire éles vonalakkal, miközben erősen szűkre van vágva a képhatár, ez a zavarba ejtő élesség átmegy tolakodásba, akaratlanul hátrébb toltam a székem a monitortól. Persze, hogy kinek mekkora személyes tér igénye van, az részben kultúrafüggő is, emlékezzünk csak például egy konferencián a japán és amerikai résztvevők beszélgetésére, arra, ahogy körbetáncolják a termet, csak azért, mert a két embernek népcsoportfüggően más a személyes térigénye, az amerikai folyamatosan belegyalogol a japánéba, aki hátrál és így jön létre ez a vicces mozgás. Még egy megfigyelés, a száj és szem különbsége, amit mondani szoktam, hogy letakarva a szemet, a száj miről mesél, majd letakarva a szájat, mit mond a szem. Érdemes itt ezt kipróbálni. Fűszerezhetjük azzal is, hogy külön nézzük egyszer a bal, egyszer a jobb szemet, hogy mit üzennek, van-e különbség. Mint lecke, mindenképpen 3 csillag és megvan az osztályos megoldás is, mindazzal együtt, hogy nagyon érdekesnek és jellemzőnek találom a megfogalmazás módját. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm az értékelést!

"És, hát a portré fotózásnak van egy szigorú szabálya (több is van, de azok szerintem nem annyira fontosak) a szemnek kell mindég élesnek lennie"

Még szerencse, hogy ezek a "szigorú" szabályok nem annyira fontosak, mint ahogy azt néha hisszük. :)

Mellesleg olyan jól el tudtok diskurálni a tök érdektelen dolgokról, hogy most akkor a haja vagy a szeme éles, miközben ez itt jelentéktelen kérdés. Bocs.

Gondoltam leírom ide na nem azért mert Ti nem tudjátok, de van aki fejében ez kissé káosz még. Tehát minél kisebb a blende, vagyis minél nagyobb számokat látunk a kijelzőn, (2, 2.8, 4, 5.6, 8, 11, 16, 22, 32 nevezzük ezt az alap számsornak. Digitális gépnél is megvan ez a számsor de általában felezi-harmadolja a két szám közötti értéket, vagyis sokkal több számot láthatunk.) annál nagyobb a mélységélesség. Minél nagyobb a mélységélesség annál kevesebb fényt enged át az objektív. Következésképp kompromisszumot kell kötnie a fotósnak.Vagy megnöveli azt az időt amíg bejut a fény a gépbe, vagyis növeli a zársebességet. (ismét az alap másodpercben 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, 1/500, 1/1000) Minél nagyobb a szám annál kevesebb ideig éri a filmet-érzékelőt a fény. Igen ám, csakhogy alapobjektívvel 1/30-ad sebességnél hosszabbat portréfotózáskor nem nagyon használhatunk, mert a képen bemozdul a modellünk. Vagy az ISO értéken kell állítani. Arról majd később, ha érdekel valakit. E kép alatt arról szól a beszélgetés, hogy Attila miért nem állított kisebb blendét, magyarul rekeszt, mert akkor a szeme is belekerült volna a mélységélességi tartományba. És, hát a portré fotózásnak van egy szigorú szabálya (több is van, de azok szerintem nem annyira fontosak) a szemnek kell mindég élesnek lennie (ha valaki nem hiszi próbálja ki.) :-)

Ági, örülök, hogy így látod :) Köszönöm!

Nekem ez tetszik. Itt egy telejesen más Attilát láthatunk, akit idáig még nem. Végre nem akar szépelegni, macsóskodni, végre az élesség, a technika sem olyan tökéletes, ahogy azt már megszokhattuk. Örülök, hogy megmutattad így is magad.

Sándor, teljesen igazad van egyébként, rengeteget számít...
Pedig itt még 1-2 cm-nél kisebb eltérésről van szó.

Egyébként sokakat zavar, ha így nézek bele a szemükbe, lehet hogy nem baj, ha nem látszik annyira ;)

Nyözö, örülök, ha így gondolod :)
Itt most csak simán fogtam a gépet, 35mm-en f2.8-on képen fotóztam magam kézből egy próbálkozásból. A cél az akkori (most szombaton) állapotom dokumentálása volt csupán :) Persze kíváncsi voltam, hogy mit láttok benne... Éppen ezért nagyon köszönöm a hozzászólásokat!

Anita, zavaró a szám??? :) Ezt még egy Nőtől sem hallottam ;) - Bocs nem kell válaszolni a provokatív megjegyzésemre, természetesen értem amit írsz, és köszönöm! :))))

Igen, az élességen múlik, hogy a száj és a körülötte levő szörzet domonánssá válik. A kép jó példa arra, hogy egy apróság (1-2 centi eltérés az élesség síkjában) hogyan változtatja meg a kép teljes jelentését.

Sándor tudom, hogy nehéz nekem sem sikerül csak sokadjára. :) Csak Zatit erősen tudatos, technikára figyelő embernek ismerem, ezért kérdeztem rá.

A különbség annyira kicsi élességben, hogy nem válik nekem mondanivalóvá. Ha jobban elmossa a szemeket, lehetne beleérteni valami rejtőzködést, így azonban billegek. Persze lehet ez csak a 700px-en ilyen...

Talán itt nem hiba, hogy az élesség egy-két centiméterrel a szem előtt van. Különben nehéz élességet állítani egy önarcképnél: kell még hozzá valaki.

Zati, hülye kérdések, mert szerintem nálad tudatos:
miért a hajra tetted az élességet és nem a háttérbe tett hölgyolvasztó tekintetedre? :) Falat képzel vele magad elé? Nem lenne őszintébb a szemet élesen hagyni és a hajon azt a kevéske életlenséget (ha már nem fér bele mindkettő)?

Valahogy alul, de kicsit felül is kevésnek érzem a képet picit, miközben oldalt meg talán sok.

De ebben én nem vagyok hozzáértő, így kezeld ilyen helyiértéken a véleményemet.

Új hozzászólás