Kaptunk két képet, és ha egyet kaptunk volna, megállna bármelyik egyedül is a lábán, de így, hogy kettő van, egyértelmű, hogy az első kép az, ami viszi a pálmát. A második is jó, szó se róla, de ha a kettőt összehasonlítom, akkor a második olyan megoldás, ami valami nézői elvárást szolgál, hogy így lesz szép, meg így lesz érzékletes, így kell annak lennie, és emiatt aztán mindez úgy jön át, hogy közben elveszik a határozottsága. Az első kép viszont konkrét, erős és határozott. Itt vagyok, állok, két lábbal, megjöttem, ezt akartam, erre vártam, és akár fájdalmon túl is nézem a napot, ahogy lemegy, amíg le nem megy, hogy szívjam az élményt magamba, hogy magamévá tegyem, minden porcikám, minden rezgésem átitathassa. Ez az igazi Camilla. A másodikat felejtsd el. (hegyi)
értékelés: