Sajnos nem látszik, látszódhat minden a képen.

Igen, tessék megnézni a két képet egymás mellett, az előző, manipulált képet, és ezt a mostani kompozíciót. Én arra gondolok, hogy önmagáért beszél, túlságosan sokat nem kell ehhez hozzátennem, hogy melyik az, ami érvényes és időtálló. Az egy másik kérdés, hogy nem teljesen értem azt, hogy miért nem lehetett a függőlegeseket függőlegesre hozni a képszéllel, azt az 1-2 fokot érdemes lenne megoldani, hogy elforgassuk, de ez csak egy minimális problematika. Ez az egész kompozícióban válik erőssé, olyan, mint egy teremtő-alkotó pihenője, vagy mint egy szabadulástörténet, és megvan benne az irónia, az a keserédes humor, hogy ezekkel a kitört üvegekkel tulajdonképpen egy olyan kapunk lépünk ki, ami a kép előterét és hátterét nézve egyáltalán nem biztos, hogy nagy különbség van a magunk mögött hagyott múlt és az elénk táruló jövőt illetően. Az üzenet nagyon erős, és az is, hogy hiába nyújtózkodunk, de a saját korlátainkba ütközünk, azokba a helyzetekbe, amik minket utolérnek. A megfejtés nagyon jó, és köszönöm szépen, megvan a hármas lecke, sok mindenről mesél ez a kép. Szeretném kérni Attilát, hogy dolgozzunk még ezekkel, annál is inkább, mert szerintem azért jó ez az első három lecke, mert abban segít minket, hogy abban a pillanatban, amikor rátalálunk arra, hogy mi izgat minket ebben, hogy mi az az út, amit keresünk, összeáll a kép, mint egy puzzle utolsó darabja, és a többi leckénél is, mint sorvezető, használhatóvá válik. Leteszem a voksomat amellett, hogy az első három lecke szinte a legfontosabbak közül való, nem csak azért, mert bemutatkozunk a társaságnak. (hegyi)
értékelés: