Budapest, 2010.06.18.

Küzdöttem itt ezzel a címmel, azért is, mert az én ismereteim ilyen szempontból egy picit szegényesebbek, de amint megfejtettük a szót, máris jött egy érzés, hogy miről is lehet itt szó, aztán Sándor elmondja, hogy eltaláltam-e. Azok a kenyerek, amik ott vannak a harmadik képen a kirakatban, azok nagyon is úgy néznek ki, mint ilyen kőlenyomatok, amikbe fosszíliák vannak belekövülve a végtelen időben. Tényleg olyan az egész, mintha egy pincebogár lenne kőbe faragva. Nagyon érdekes ez a dolog, sokszor nézem, hogy valamire hasonlít, és valami élményt hoz, de nem jött meg a párhuzam, és most ezáltal a kép által igen. Ezt nagyon köszönöm Sándornak. Egy kicsit problematikus nekem az, hogy itt most semmi nem párhuzamos semmivel, meg egy kicsit a perspektíva is dől, én korrigáltam volna, ennyi szerintem fotosopba is belefér, mert ezt meg lehet csinálni a laborban is, ez nem egy ördögtől eredő dolog. Jók ezek a flekkek, amik létrejönnek, hogy a külső tér a belső térrel, a reklám a valós sütikkel. Ebben a távolságból, ezzel a megvilágítással bőven összekeverhető, és egyszer csak fölfedezzük az eladót, nagyon érdekes ez az egész játék. Azzal is, hogy első körben azt mondtam volna, hogy megbolondíthattuk volna egy külső vásárlóval, vagy egyébbel, de akkor az elrontja ezt az egész ritmust, úgyhogy ez most nagyon rendben van. Én lehet, hogy ezt a képet inkább elvittem volna a fekvő felé, valamennyit vágtam volna a fölső részből, pontosan azért, hogy az a lenti tárgyias megközelítés, ami ezzel a négyzetes sémákat ismétlő rendszerrel létrejön, azt fönt nem tartottam volna ennyire szigorúan be. Ebből a PÉKÁRU feliratból a fele is elég, azokból a betűkből, ha felénél vágom, ki lehet következtetni, hogy mi van oda írva, így most ez a nagy felirat konkurál azzal az izgalmas felülettel, ami létrejött az ablaknál. Valamennyi kell a feliratból, ha teljesen levágjuk, akkor az nekem kevés, kell a valóság, de fele ennyi is elég. (hegyi)
értékelés: