Egy pécsi nyaralás során készült a kép. A két hobbimnak hódolhattam egyszerre. Csodás volt.

Egy romantikus képet látunk egy délutáni naplemente-közeli állapotról, és viszonylag kevés képalkotó elemmel dolgozik Alexandra. Ha megnézzük, látjuk a napot, látunk felhőket, de nagyon finoman érzékeltetve, jól látszanak a nap sugarai a felhőkön átszűrődni, és látunk egy mezőt, egy domboldalt. Ami jól ritmizál, az a felhő sávja és a domboldal, mind a kettő a maga módján közelíti csak a vízszintest a horizonttal, és mégis egy jó ritmust ad ki, ahogy a nap korongjának elhelyezése és a domb oldalának emelkedése is jó ritmusban szerepel a képen. Örülök annak, hogy nem egy centrális kompozíciót kaptunk. Valóban jellegzetes pillanatát fotózta meg Alexandra a nyárvégi állapotnak, hangulatában mindenképpen jó találat. Ami a megfogalmazást illeti, nyilván a helyszín adott, hogy ehhez képest mit tudunk a horizonttal kezdeni, hogy milyen formákat tudunk megjeleníteni, az is behatárolt. Igyekezni kell ilyenkor olyan sziluetteket létrehozni, ami felhívja a figyelmét a nézőnek, ami fenntartja az érdeklődését. Talán ezzel még lehetett volna kicsit erősíteni a dombnál, hogy olyan bokros részt, vagy olyan figurákat bele kellett volna komponálni még a képbe. Az ötlet jó. (hegyi)
értékelés: