Azért szeretek bicajjal menni, mert így érzem, hogy teszek valamit - szemben azokkal, akik nem tesznek semmit. "Ne próbáld ... tedd, vagy ne tedd" (Yoda mester) Az első lecke után (ahol a kisujjam körme lett lefotózva) egy kicsit többet szerettem volna megmutatni magamból, egy jellemző vonást: a FÖLD szeretetét. Ez nálam (többek között) abban nyilvánul meg, hogy busz vagy kocsi helyett biciklivel járok dolgozni. Ha esik, ha fúj bicajjal megyek - kivéve néha, amikor a munkába menetelt összekötöm a nagybevásárlással.

Ennek a kisfilmnek azon túl, hogy egy rövid, vallomásjellegű darab, az a nagy előnye, hogy valamilyen módon a kamerát rögzítette a bicikli kormányára, és ezáltal egy egészen speciális, alsó gépállás jött létre, és örülök, hogy tudatosan egy olyan környezetben zajlik ez a biciklis fahrt, hogy fák vagy épületek nem lógnak be, és ettől szórt fényes, felsős háttértől adódóan az emberi alak a jobb alsó sarokba egy egészen különleges kivágást, egy sziluettet hoz létre, elnézést Balázs, hogy az asszociációimat próbálom mondani, de a Teknőc Ernőnek voltak ezek a fajta nyakgesztusai, vagy Ruszlan Magovedov, ahogy megy az utcán a vasöntödébe dolgozni, van az egésznek egy ilyen oroszos-régi némafilmes hangulata, talán ebbe ez a csíkos ing és a simléderes sapi is belesegít, és pont ettől a mozdulatsortól, ami a biciklizésből adódik, egyfajta hősiessé válik az egész üzenet, másrészt pedig a vallomás-része is igazából, az improvizáció is személyes, árnyal, megmutat belőled valamit, akárcsak azok a mondatok hogy igen, mások szép időben bicikliznek, én meg mindig, akár a postás. Nekem ez a kis etűd nagyon kedves, és azt érzem, hogy van eleje és lezárása is, a portré kategóriára a maximális disznó nekem megvan erre. Köszönjük szépen, és várjuk a további anyagokat. (szőke) értékelés:

Hozzászólások

igen, így utólag én is tennék még rá legalább egy-két másodperc gurulást csndben ...

"Gyalogos ember, tudatos ember" meg a biciklis is. Szerintem meg jó a vége. STOP

El van harapva a vége. Nincs kifutása a sztorinak, pont mire beleélném magam, egyszer csak vége.

Aki biciklizni szeret mar rossz ember nem lehet. :)

Új hozzászólás