Minden tökéletes igaznak

Nagyon szeretem ezt a képet, elsősorban azért, mert a Feri a fekete-fehéret választotta a gyertya szakralitásához, és a szentségéhez az emberi testtel. A gyertyával sokszor fogtok még találkozni fotósok és filmesek is, egy egészen különleges kapcsolat jellemzi a filmes emberrel. Nagyon sok olyan operatőrrel, rendezővel találkoztam, akinek a munkásságában a gyertya megjelenik. Ugyanis ha a gyertya működési elvét megnézzük, ő önmagában nem reflexelve, hanem az egész testéből adja a fényt, ami nem egy elektromos fény, a kanóca, a teste egészen különlegesen világítják meg a sötét teret, különösen ha egy kis gyertya van egy szobában. Mivel parányi a fénye, egy idő után az ember a sötét térben elkezd felé nézni, keresi a fényt. Abban a pillanatban a gyertya egy furcsa erőt használ, nem engedi el a szemet, folyamatosan ott tartja a fénye körül. Ennek az egyik titka a gyertya játékossága, egy egészen pici légmozgás, a gyertya azonnal beszélni kezd, reagál rá, olyan, mintha egy kis élőlény lenne, és ennek az élőlénynek a játékai egyfolytában egy ilyen nyugodt belső térben vonzzák az embert. Az egyik titka az, hogy a modern kor embere is ugyanúgy többségében a gyertyával valamilyen kapcsolatba kerül, és noha ezerféle elektromos eszköz létezik ma már, a gyertya ugyanúgy ott van az életünkben, egy mágikus eszköz. A kép azért is érdekes, mert balra lentre van komponálva ez az egész helyzet, és valamit elindít jobbra felfelé talán megkockáztatom, hogy nem is egy fotót, hanem egy film egy kockáját láthatjuk, és akár a riport kategóriában, akár mozgófilmben érdemes lenne ezzel foglalkozni, mert itt, az állóképnél is az az ember érzete, hogy a gyertya és a kéz az valahová jobbra fel vagy oldalra kellene, hogy elinduljon, hogy történjen valami a képen. (szőke)
értékelés: