Ez a diskurzus, István és Zsolt között, egyrészt nagyon érdekes, mert sok mindent felsoroltak a színterek bonyolult világának értelmezéséből. Másrészt, az egész problematika nem valós, hogy azt ne mondjam, virtuális. Arra gondolok, hogy, ha egy képet papíron megjelenítenek, akkor az tárgyiasul, valódi objektumként vizsgálható. De, ha csak számhalmazként létezik, akkor annak minden megjelenése más és más, a technika függvényében. Ezen a problémán enyhíthetnek a szabványok, vagyis a kalibrált monitorok, de megszüntetni nem tudják. A gyakorlatban én Zsolt elgondolását követem, vagyis, RAW-ban fényképezek és azt Adobe RGB-be konvertálom. De filozófiailag igazat adok Istvánnak, hogy ő nem törődik ezzel a problémával. A gyakorlatban ugyanis, száz ember, százféleképpen látja ugyanazt a képet.
Egyszer már leírtam itt, de most megismétlem a meggyőződésemet, hogy csak az analóg hordozón megjelenő kép a valódi. A virtuális kép, csak információ egy meglévő, vagy lehetséges vizuális objektumról (képről).
Tamás, végül is igazad van, hisz az elektromos kép csak illúzió, viszont hasznos, hisz nagy távokra is eljut. Nekem másik példa okán jutott ez az eszembe: a családi fotóalbumok okán. Ugyanis az nem csak képek halmaza, hanem családtörténelem is. Ez digitálisan nem megy.