Erdei tó télen.

Volt egy kérdés a kommentároknál, hogy miért nem ment Nóra közelebb, én érteni vélem, hogy miért nem. Ha közelebb menne, akkor egy másik képet kapnánk, lehet, hogy feszesebb lenne a kompozíció, de nem lenne benne az, hogy itt vagyok ennél az útnál, kedvem is lenne végigmenni, be is mennék a mólóra, szeretném is ezt az egészet, de azért nem vagyok benne biztos, hogy van-e elég energiám és kedvem ehhez, lehet, hogy mégis inkább visszatorpanok. Ez a bizonytalanságérzet fontos ennél a képnél, mert ez a kép csak látszatra próbál egy olyan élményt adni, ami egy pozitív élmény, ebben benne van a szorongás a furcsa színezéssel, ezzel a lilás-kékes fénynyomokkal a tavon, a párával, azzal a túlszaturált deszkázattal a fa tövénél. Egyetlen egy problémám van: ezt a túlszaturált deszkázatot valahol a kép bal alsó sarkánál én megismételtem volna. Ott is vannak zöldek, de oda is egy kicsit belemaszatoltam volna, és akkor ez kiegyensúlyozódik. De a meglátás nagyon érdekes. Nem tudom, látta-e valaki a Tavasz, nyár, ősz, tél, és megint tavasz c. filmet, ahhoz hasonlatos az élmény. (hegyi)
értékelés: