Bár már-már vaklárma, de azért nem kapkodta el a telünk. Először a nap kezd el hiányozni, a meleg, majd szépen lassan elmúlik közülünk a fény. Ha itt is van, széttörik, elmorzsálódik a pára és vízcseppek tükrein. Stadionok fényköreibe bámulva, így a vége felé, már egy csepp,egy szippantás, egy szánalmas műnapocskának is neki-neki verődik a porladó molytest.
Nagyon örülök ennek a képnek, és nagyon fontosnak tartom azt az üzenetet, amit látunk. Ugyanis a haj íveivel a lámpa ívei nagyon jól ritmizálnak. Talán a kép aljánál nem vágtam volna bele ebbe az ívbe, amit a lámpa nyele mutat, de egyébként maguk a formák jók, és nagyon izgalmas az a képi megoldás, amit az arccal kapunk. Rejtekező is egy kicsit, meditatív is, lírai, tehát egy jó megközelítés, és úgy érzem, hogy ez egy erős névjegy, úgyhogy megvan a 3 csillag, és a leckemegoldás is. Kedves Fruzsina, várnám a folytatást! (hegyi)
értékelés:
Ehhez a fotóhoz többet is szeretnék írni, nem csak a tetszésnyilvánításomat, mert erről a "filozofikus" molylepke témáról több dolog jut eszembe, a gyermekkorom nyarain tanyán a petróleumba hulló lepkék sistergése, vagy David Attenborough egy mondata "ha egy lepke két holdat lát, a fényesebbet választja" (míg a képernyőn a telihold, és előterében egy lámpabura lepkéktől körberajzzva látszott). De nem minden lámpába néző mozdulat, fotó, film ennyire dekadensen hiteles számomra, nem mindről ez jut eszembe, ahogy a molylepke kifejezésről sem, de Fruzsina úgy játssza el ezt - a még önkritikának is felfogható mozzanatot - hogy nálam megtalálta vele a nyomógombot. A leirat már kicsit barokkos - most vettem észre amúgy - de nekem belefér, érthető az idézett természettudóssal párhuzamos gondolatiság is, noha csak az egyik Hold "látható" a fotón, a másik, az igazi, valahol odabenn van... Nekem erről mesél a fotó :)