Egy drámai képsorozatot látunk Anitától, és mégis mértéktartó képeket. A drámaiságot nem bulvár szemléletből közelíti meg, hanem pont azzal, ami nincs a képen, azokkal, amiket az ember a saját fantáziájából tud pluszban hozzátenni. Nem csak a direkt közlés közlés. Ez egy fontos dolog, ezt érdemes megfigyelni. Én nagyon örülök annak, hogy Anita vette a bátorságot, hogy erről a helyről tudósítson nekünk. Ez azért fontos, mert azt tudjuk, hogy Anita ezen a területen él. Tehát van egy sajátos viszonya a történésekhez, és azt tartom kifejezetten jónak, hogy nem a saját szubjektív megközelítését mutatja, nem drámázik, hanem tényszerűen közöl dolgokat, miközben valószínűsítem, hogy a saját érzelmeinek a feldolgozásában ez a munka segített neki. Amivel nem tökéletesen tudok mit kezdeni, az a fordított sorrend. Mert én az első képet tettem volna ennek a sorozatnak a végére. Azért, mert a történet onnan indul, hogy elkezdődik egy katasztrófa. Ugye erről elég sokat hallottunk, sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet, és ma már nem mindennapos hír, pedig gondolom, hogy a helyzet nem oldódott meg. Valahol én a hidas képnél, ahol hömpölyög a víz, ott kezdtem volna, azzal kezdtem volna talán. És utána már megint egy szubjektív dolog, hogy melyik képeket milyen sorrendben rakjuk egymás után, de valószínű, hogy az utolsó kép után tettem volna a Mementót, magát az emlékművet. Vagy az utolsó kép és az emlékmű közé talán még befért volna valami, de mondom, ez egy teljesen szubjektív dolog. A kezdés nekem egy kicsit furcsa, mert azzal le is zárjuk a helyzetet, hogy oké, történt valami, és már ott az emlékmű hozzá. Ha az egyes képeket végigveszem, a negyedik kép az, amiben nem vagyok teljesen biztos, hogy mindenben teljesíti azt, amit Anita mondani akar. Ugyanis ebből a képből kevesebb is elég, és talán kevesebbel többre mentünk volna, ha nem a teljes ajtót, és a teljes képkivágást használjuk. Ugyanis azok a fröccsenések, amik a vakolaton látszanak, magukért kiáltanak, önmagukért beszélnek. A paprikafüzér az ajtón is magáért beszél. Így nekem megrendezettnek tűnik a dolog. A többi képpel kapcsolatban semmilyen kifogásom nincs. Talán az utolsó képnél az ablakból egy picit még belevettem volna, hogy látszódjon, hogy ez a kép valamilyen járműről készült, valószínűsítem, hogy ez valamilyen busz, de lehet, hogy személyautó, a lényeg, hogy látszik a kép sarkánál az a törlésnyom. Ezt azért komponáltam volna jobban bele, mert ez keretez egy helyzetet. Valahogy úgy megkeresni a kamerának azt a helyét, ahonnan ez összébb rántotta volna a kompozíciót, és a naturális megközelítésből, hogy ez egy vasúti átjáró, és le van zárva a falu, ebből talán egy picit elvontabb megközelítést is engedett volna nekünk. Azt nem tudom, hogy utána ez a jármű merre haladt, hogy ment tovább egyenesen, mert ha igen, akkor jó lett volna azt a buszt megvárni, míg valamennyire kijjebb halad a képből. Mert így most kicsit jelentéktelenné válik az a rendőrautó, és az a helyzet, ami maga az útzár. Ennyi hozzáfűzivalóm van, ezek is inkább a technikai megközelítések. Az egész önmagában tökéletesen helyénvaló, és jól működő sorozat. Nagyon köszönöm Anitának, hogy tudósított. Ha úgy érzi, hogy van még olyan helyzet, amivel érdemes lenne foglalkozni, akkor én szívesen veszem, azért mert azt gondolom, hogy ez maga a riport, és ez érzelmileg biztos, hogy vetett hullámokat benne. Ugyanis a következő lépcső az, amikor úgy áll össze egy képriport, hogy az egyedi képek is mind működnek külön is, és mégis az összesség ad ki egy új minőséget. (hegyi)
értékelés: