A hidas, előző kép is hasonló technikával készülhetett, mint ez, mégis más az élmény, olyan mint egy tánc, mint egy ringlispíl kiragadott pillanata. Mennyire érdekes, hogy ez ringlispíl történet azt az élményt hozza, mintha víz alatt történne az egész, mintha hínárok között lennénk, ezekkel a faágakkal. Mindez létrehoz, ezekkel a megcsúszásokkal, a fonalakkal, egy absztrakt formát. Nagyon erős gesztus. Ami ebben a képben abszolút erős, az a jobb oldala. Értem én a szerepét a kép bal oldalán lévő nagy fehér flekknek is, és tömegelhelyezésben fontos, mégis az izgalmas dolgok a jobb oldalon történnek. Annyit szeretnék Verának mondani csak, hogy mint kísérlet, ezek jó irányok, és esztétikailag jó formák jöttek most is létre, de ha ennek az élménye megvan, akkor talán érdemes lenne belemenni egy kicsit mélyebben is ebbe a dologba. Leásni még egy réteget mélyre, mert most a bűvész kezét is figyelem, és nem csak azt, ahogy elvarázsol. Elkezdek azzal is foglalkozni, hogy hogyan hozta létre. Ha ezzel foglalkozom, és valahogy meg akarom fejteni a titkot, akkor ott nem csak az visz előre engem, hogy mit kaptam, mint élmény, hanem létrejön egy kíváncsiskodás is. Szerintem akkor van valami a helyén, ha nem is feltétel nélkül, de mint néző, elfogadom, és miután elfogadtam, keresem a magam párhuzamait benne. Jönnek az élmény-rétegek, és mindenkinél mást hív elő. De ha a technikával kezdek el foglalkozni, hogy vajon Vera hogy csinálta azt, hogy az egész így megtáncoltatódott, és közben az elmosódottság mellett még ott van valami, akkor nem biztos, hogy nyert ügyünk van. Akkor egyszer csak ott ülünk a szoba közepén, és egy egész társaság a mi képünket próbálja megfejteni, hogy hogyan is csináltuk, és nem biztos a társaságban van a hiba, hanem lehet, hogy túl erős tintával írtunk. (hegyi)