Diane Arbus után szabadon. MOME-s házi feladatom volt, de gondoltam veletek is megosztom. Önarckép volt a házi egy kedvenc fotós képe után.

A leiratból kapunk egy kötést, egy párhuzamot Diana Arbushoz. Amikor nyáron volt a találkozásunk, akkor meg is néztük a Fur c. filmet, és viszonylag sok mindent megtudhattunk az alkotóról. Én nagyon örülök ennek a képnek azért, mert – bár nem mindennel értek egyet a képet illetően, de mégis azt mondom, hogy - jó irány az, amit Viki megtalált. Amivel nem értek egyet, az tulajdonképpen csak a díszítés. Amiben ő nagyon betalált, az a modell, a gesztus saját maga, és talán ez a nehezebb. Ismerve azt, hogy Diana Arbus milyen korban, mikor, hogyan és milyen körülmények között alkotott, és hogy mi volt az ő hitvallása, az a fajta póz, az a beállítás, amit itt most Viki magáról mutat, nagyon is jól jellemzi ezt. Mint szerep, tökéletesen jó gesztusokkal van ez most megmutatva számunkra. A kanapé is tökéletesen rendben van, ezek a macik is nagyon jók. Talán amivel nem teljesen értek a két állólámpa, meg valami, ami a baloldalon, a földön van, és a két hangfal. Ezeket kihurcoltam volna a képből, mert abból a korból, amit itt felidézünk, a 60-as évekből, ezek kilógnak. Nem azt mondom, hogy mindenben kötelezően kell archaizálni, hisz ez a kanapé sem a 60-as években készült, a macik sem, és ez pontosan elég lenne. A szélső formák durván elütnek attól a világtól, amiről itt szó van. A tekintet, a kar, ahogy a melle előtt keresztberakja zseniális. Mindezzel együtt én megadom a három csillagot rá, és arra szeretném kérni Vikit, hogy ha lehet, akár egy rádióműsorban, meséljen nekünk arról, hogy miért érzi közel magához Diana Arbus-t. Miért gondolja azt, hogy Diana Arbus legyen az, aki által ő saját magát a harmadik leckében megfogalmazza. Erre nagyon kíváncsi volnék. (hegyi)
értékelés: