az őskortól, napjainkig. avagy hogyan zajlott az átmenet a mágikus realizmusból a formális animizmusba. (és onnan a publikus nihilizmusba?)

A cím valószínűleg a Neolux szprére, a falfestők illékonyabb anyaggal dolgozó, ecset nélküli technikájára utal. Többnyire ezek a fajta gyors képzőművészeti alkotások valamilyen úgynevezett maszkkal készülnek pontosan azért, mert a városokban, településeken ugye ahhoz, hogy ezek az alkotások megvalósulhassanak, megörökíthetőek legyenek, gyors technikára van szükség. Itt jegyezném meg, esetleg az Estiklopédiában vissza tudunk majd erre térni, hogy a huszadik század eleji alkalmazott festészet, ilyen például a szobafestés, az ezt a technológiát, ugyan nem ezzel a festékanyaggal, de nagyon előszeretettel használta elsősorban a polgári kultúrában. Ezek az ún. betétes hengerezést megelőző időszakot jelentik, amelyeket patronmintáknak hívtak. Elsősorban a mennyezetfestéseknél, fal díszítések zárásaként ez egy külön díszítő festészeti eljárás volt. Különböző ornamentikák, virágminták formái voltak pozitív formában kivágva, és ezek a patronminták akár többféle folthatásokkal egymásra helyezhetően újabb és újabb ráfestésekkel sarokdíszítéseket, a biedermeier, a rokokó hangulatát idéző díszítéseket segítették elő. A technika sejthetően ugyanaz. Itt sejtésem szerint egy dokumentáció történik, egy alkotó valaki más vagy a saját alkotását rögzítette. Ha ezt a szocio felől közelítjük meg, hiszen itt már egy képzőművészeti alkotás másodlagos interpretációjáról beszélünk, akkor talán érdemesebb lenne a körülötte lévő környezetre nagyobb hangsúlyt fektetni, vagy azt a környezeti felületet teljes egészében elhagyni. Mivel ez egy zsaluzott vasbeton felület, így sejtésem szerint ha egy olyan megvilágítási helyzetet találnánk, amikor a súrlófények erősek lehetnek, akkor amit a bika hát körüli részénél amit a szórópisztoly és a fölhelyezett maszk kapcsolatából látunk, ahol egy picit a festékanyagok szétszóródtak a fehér felületen, ha mindez kapna egy súrlófényt, akkor a textúra teljesen másként jelenne meg. Most ugye azok az ún. technikai pontatlanságból adódó festéklefolyások is részei a képnek, viszont a kép aközött a két út között lebeg, ahol ez egy sokszorosan átalakított fotón keresztüli képzőművészeti munka, vagy egy képzőművészeti munka rögzített állapota. Nincs eldöntve, hogy mi az irány, ezért én azt gondolom, hogy a huszonhetes lecke rezonancia munkára, hiszen a rezonancia a huszonhetes számával egy magas házi feladat szám, és Dánielt tekintve, az ő érzékenységét, összetettségét, talán joggal várható el, hogy elmélyüljön ebben a házi feladatban is. Mindezek figyelembe vételével szeretném azt mondani, hogy nem graffitikkel és nem a graffitiábrázolással van gondom, hanem úgy érzem, hogy egy könnyű csuklómozdulattal lett megoldva ez a házi feladat. Tehát akár ha a graffitik világában halad tovább, akár egy új házi feladatot készít, mind a két út jó, sőt több út is lehet, sőt a házi feladatokhoz sokszor vissza lehet térni, itt azért én szeretném ismétlésre kérni Danit. (szőke)