Kifejezetten tetszik, hogy Dávid nem csak színben és nem csak a kivágatban értelmezte a szobrot saját ízlése szerint, hanem a macskakővel két új irányt is beemelt az értelmezési körbe. Egyrészt a szobor ezen része így most talpazattá vált, mint egy kiállítótermi installáció, és a kockakő lett a kiállítási tárgy, ez elemeli a hétköznapi funkciótól a tárgyat, és ebben az az izgalmas, hogy mindez épp fordítva működik, mint az alkotói szándék abban, hogy a szobor válik eszközzé és a hétköznapi tárgy emelődik fel műtárgy szintre. A másik pedig az az értelmezési sík, amiben a kockakő mint úgymond a proletariátus fegyvere szerepel, megénekelték, megfilmesítették ezt már többféleképpen, ez a letisztult formai játék most ebbe a sorba áll be, és ez is jót tesz a képnek. És van egy harmadik szál, ami inkább a szobor alkotójának szándékával áll párhuzamban, mégpedig az, hogy ebben a fényben ebben a formában a vasoszlopok mint egy-egy különös furcsa emberalak is szemlélhetővé válik, kisebbek, nagyobbak, ahogy az ember is sokféle, úgy a vasak is, ez megint jó irány. Szóval összefoglalva jól átgondolt munkát kaptunk, köszönöm. Amivel vitám van, az a leckebesorolás, mert nekem ez kevésbé épített környezet, inkább tárgyfotó, vagy kreatív fotó, mert túlmutat a statikán. (hegyi)
értékelés:
Úgy van az, hogy szerintem - vessetek a mókusok elé - elég sokféle lecke van és azok többnyire jól behatároltak, és az lenne az üdvösebb, ha előbb a határon belül lennének megoldva, mint feszegetve azokat. Minden betehető bármibe, de a cél nem ez. Épített környezet, az nem szobor, még ha ezt is, azt is ember építette, a környezet szót ne tessen kifelejteni. :) Én is! :)