for Netti

Egy képregényújságnak az összes szabályát, elemeit, kommunikációját látjuk itt. Elsősorban a japán képregény-irodalomnak van ebben nagyon nagy tapasztalata. Itt majdnem fázisfotókat is látunk, amelyek egymásba csapódnak, villámokat, kereszteket, és még szövegi gondolatok is buborékokban megjelennek, ugyanúgy, ahogy annak idején a Füles újságban Rejtő Jenő híres regényei Korcsmáros Pál rajzaiként az emberek szájából bukkantak ki ezek a szövegek. Én ezt egy grafikai munkának tekintem, nyilván van valamilyen fajta öröm, vagy valamilyen fajta izgalom most a Dani munkáiban, hogy a plakátművészettel és a mangák világával mélyrehatóbban foglalkozzon. Mangaként nem tudom a képet száz százalékosan értelmezni, mert ahhoz túl sok a metrikus és számítógépből adódó grafikai elem, ezek a téglalap-formák, és nagyon kevés benne az a fajta grafikai elem, ami a mangára érvényes. Tehát én ezt egy köztes stílusjátéknak gondolom, a manga és valamilyenfajta kollázs anyag ötvözetének. Nincs benne meg a döntés, a határozott döntés, hogy merrefelé mozdul el az alkotó. Az alap témakör az nyilván a metró vagy hév, valami ilyen utazó szerkezet, amin belül látunk pici apróságokat. Nekem ez nem áll össze egy teljesen kiérlelt alkotássá. Én a tizenhetes lecke utazás és hazatérést visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Hozzászólások

Hát ha nem is manga de erőteljesen képregényes beütésű, mondjuk panelrendezésről nem én személy szerint nem tudok beszélni, de paneljei vannak az oldalnak még ha konkrétan paneleken átívelő összefüggő sztorit nem is látok, de a szövegbuborék is ott van, talán azért mondja az András ezt mangásnak, mert a képek szokatlanul vannak elhelyezve, mint mondtam szerintem nincs panel elrendezése, de például pont a mangáknál szoktak nagyon variálni a panelrendezéssel panelformákkal, és itt nem feltétlenül a fordított olvasási sorrendet értem, hanem maguknak a képpaneleknek az elrendezését.

Egyébként csak azért merek belepofázni mert a képregények szívem csücske téma, gyüjtő vagyok, és szeretek rajzolni is ennélfogva szeretek minél többet is tudni róluk. Egyébként lehet hogy nincs igazam, csak tipp.

:)
(hogy jön ide a manga???)
igazából ez egy üzenet egy lyánynak aki valami számomra érthetetlen okból nem reagált rá, pedig szerintem tudja, hogy mi miért van jelen a képen és mégsem. és akkor most én nem tudom mi van, de az biztos, hogy az otthonról kapott tudás elkísér az életünkben egész végig az úton és azt nekünk el köll fogyasztani és be köll építeni és ha ez nem így van akkor meg, hogy van?
Netti? szerinted?

Új hozzászólás