Az István az előző filmjében, egy – ugye azért térek oda vissza, merthogy valamilyen ívet próbálok itt, vagy hát vélek fölfedezni – viszonylag standard riporthelyzetet dolgozott föl, dolgozott át a hang segítségével, és létrehozott, még hogyha nem is tökéletesen, egy hangmontázst. Ez a film tökéletesen teljesíti a mozgás leckének a feladatát, ugyanis több síkon, több értelmezési síkon jön létre maga a mozgás. Egyrészt alkalmaz egy pixillációs technikát, amivel hosszabb időszakokat sűrít bele viszonylag ebbe az 5-6 percbe, ami ennek a filmnek a hosszúsága. Tehát ez maga egy történeti mozgás, hogy elindulunk az utcáról, eljutunk egy szórakozóhelyre, majd megint az utcán vagyunk. Tehát egy est, mondjuk egy szombat esti disco-parti, vagy egy céges buli, nem tudom, de a lényeg az, hogy ezen a mozgáson kívül a belső mikró mozgások is érdekesek. A felgyorsított világ által felfedezhető ismétlődések és minták. Tehát azok a strukturális minták, amit a valós sebességgel élt életünkben nem biztos, hogy észreveszünk, hogy mondjuk egy este folyamán 13-szor mentünk ki a kézmosóba, nagyjából mindig ugyanazon az útvonalon, mert ott állt az a hájas, sört fogyasztó futball-szurkoló, akit ki kellett mindig kerülnünk. Tehát azok a megfigyelések is érdekesek, és a mozgásban pont ez a gyönyörű, hogy olyan dolgokra csodálkozik rá, amit igazándiból a fényképezésnél, például a makró fotográfia tud, amikor egy új dimenziót nyitunk. Ami miatt én azt gondolom, hogy még mindig azt mondom, hogy van továbblépési lehetőség, hogy mindezzel együtt megszaggatja, vagy megtöri a zenének is a ritmusát és a zenei, vagy a hangvilágnak a rendjét is, és ezt igazándiból - én megvallom férfiasan - nem értem, tehát nem értelmezhető. Tehát ott egy zavaró momentum jön be azáltal, hogy egy szaggatott, egy zaklatott képi világot egy teljesen más ritmusban, megtöredezett hangi világgal támaszt alá. Tehát ebben nem vagyok biztos, hogy ez 100 százalékig tökéletes választás. Vannak itt olyan a körsvenkkel olyan ritmusváltások, amik a kamera mozgásának ritmusváltásai, de magának a szaggatottságnak a ritmusváltásait vártam volna talán. Két javaslat lenne megtekintésre, az egyik Huszárik Zoltán Csontváry című filmje, a másik pedig Bódy Gábor a Kutya éji dala, és a Psyché, ahol akkor már modern technikaként ezt használják mozifilmben, és nagyon érdekesek ezek a kapcsolódások, főleg a Csontváry filmben. (szőke-hegyi) értékelés: