Niki

Niki

Próbálkozom.

Az az érdekes ebben a képben, hogy ennél a képnél én abszolút jónak gondolom a vakut, fontos. Az előző képet, ahol pont a cselekvés miatt nem lesz jó, itt viszont attól, hogy dokumentatív lesz az egésznek a hatása, ettől egy olyan lenyomatot kapunk, ami akár egy kordokumentum is lehet és túlmutat a szereplőn. A problémám a képpel az, hogy jó lett volna belőle még kapni többet. Magyarán nagyon szűk most lefelé ez a kép. Oldalirányban örülök ennek a nagyvonalúságnak, hogy hagysz a faldíszből, az is jó, hogy kimozdítod a középpontból, ez ad egy minimális feszültséget az egésznek, de a kép alsó rétegeit, az alsó részét, a mellkast, a karokat, azokat kár, hogy eltüntetted. Kár, hogy levágtad. Nagyon fontos elem lenne. Legalább a sálat fejezzük be, szóval ott eltűnik a haj valahogy és aztán utána nem folytatódik semmi. Ettől olyan, mint hogy ha lemetszettél volna egy képről egy darabot. Hiányzik a folytatás. Tehát én azt mondom, hogy használd a vakut és bizonyos szituációkban teljesen rendben lévő a vakuzás. Egyébként majd megpróbálhatnád ezeket a képeket fekete-fehérben is, mert bár nagyon szép most az, hogy a tapétával hogyan ritmizál a haj, de azért az érdekes lenne, hogy ha egy kicsit a klasszikus fotográfia felé elmozdulnál. Viszont a testet így ne vágjuk. Én kérlek, hogy ha lehet, hogy próbáljunk most meg egy kicsit az első három leckéhez visszatérni. Még ott szerintem van mit dolgoznunk. És ezt visszaadnám ismétlésre. Nikivel dolgozz még úgy, hogy mutass. Tehát jó lenne, hogy ha ez a sál megjelenhetne, mert nagyon jó válasz a fal mintáira. Nagyon finom lenne ez az egész akkor, hogy ha többet kapnánk a testből. Kicsit nem is baj, hogy ha hátrébb mégy, mert akkor kevesebb lesz a vaku energiája, sejtelmesebb lesz az egész és ettől izgalmasabb, több teret tudsz hagyni az arcnak. Ismétlést kérek. (hegyi)

Hozzászólások

Engem nem zavar a vaku. Az egész olyan, mintha feljebb lenne emelve fényileg, de érzésileg illik ehhez a fokozottabb közelséghez, ami a fizikai közelségben és az arckifejezésben is megjelenik nekem.

Nem könnyű kérdés ez a vaku ügy. Én is alig használom, de például Arbus állandóan használta. Rita esetében, nem érzem tartalmilag indokoltnak a telibe vakuzás elidegenítő hatását. Egy kedves barátságos arcot látunk meleg színek környezetében.

Olvasom.
Nem kell nekünk egyetérteni.

Isten ments. Gábor, olvasod te az elemzéseimet? Ez a kép ha nincs vaku, érdektelen.

Egyetértek. Megkapó a tapéta-haj összhang, de a vakuból egy is sok.
Az Elf világítása lényegében hibátlan, ezt a képet agyonveri a vaku.
Egyelőre használj természetes - lehetőleg szórt - fényt. A vaku külön tudomány, nem érdemes egyszerre szenvedni a vakuval is, miközben fényképezni próbálsz.
Ha nincs természetes fény, akkor meg használd a szoba normál világítását. Lehet, hogy hosszabb idők kellenek, meg nagyobb ISO, esetleg kicsit szemcsé lesz, vagy itt-ott bemozdul és ismételni kell, de még mindig jobb.
Szerintem.
(Én legalábbis a magam részéről ezzel próbálkozom. Nem is emlékszem, mikor használtam utoljára a gép vakuját)

Új hozzászólás