Nyári napfény

Készítettem egy csendélet kompozíciót, hogy a nyári délutáni fényjátékot bemutassam általa. A képe a kertemben készült, természetes fényt használtam, canon, 70-200-as obival.

Engem ez hangulatában megfogott. Nyugalmas, de van dinamikája, klasszikus, de nem unalmas, olyan, mintha csak találtad volna, pedig volt vele meló, szóval majd hogy nem hibátlan. Két, avagy három dolog van, amin még lehetett volna mókolni. Az egyik az a levél, ami most jobbra szinte a legtöbb fényt kapja. Az nekem picit sok, viszi a figyelmet. A másik a rózsa feje, a levél helyett az lehet, hogy picivel több fényt is elbírt volna. A harmadik az kérdéses, mert ízléstől függő, hogy a teáscsésze miért üres. Oké, így a belső visszaverődések miatt több fényt ad, jobban él, de talán valami tea, ha lenne benne, még több érzés jönne, illat és hangulat, nem maradna funkció nélkül. Ennyi csak, de lássuk be, ezek olyan kérdések, amiknek egy része utólag is korrigálható, másrészt egy komplex képnél aminél természetes fényeket használsz, nem is minden kidekázható. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nagyon köszönöm az értékelést! A rózsa feje nekem is okozott fejtörést kicsit. Nekem is az volt a leginkább kérdéses, hogy világosítsak-e rajta, de aztán úgy gondoltam, hogy a nyári hangulat varázsába belefér, hogy ne legyen annyira tökéletes. Úgy döntöttem, hogy nem módosítom azt, amilyen fényt ott láttam. Igazából úgy készült a kompozíció, hogy a fény áttörése a leveken csodálatos volt, úgyhogy a helyszín volt meg először. Oda készítettem el a kompozíciót. A kompozíciónál egy nekem általában a nyugalmas, harmonikus hatás a célom. Mindig a harmoniát keresem mindenben (portréban és más képekben egyaránt). Ez inkább belső késztetés, mint döntés. Azért törekedtem, hogy ne legyen unalmasan harmonikus, ezért próbálkoztam az átlós szerkezetbe rakott terítő vonallal és a részletek (virágok helyzete és a csésze) elrendezésével. Ennyi volt tudatos, a többi dolog csak jók sikerült. Viszont nagyon kevés időm volt rá, úgyhogy a csésze megtöltése sajnos nem merült fel, de most, hogy írtad valóban lehet, hogy hozzá tett volna. Bár ha van benne tea és gőzölög, az egy másik jelenet, az egy élethelyzet lenne, amibe belecsöppentünk (valaki épp itta a teát, amit otthagyott) ez meg egy statikus dolog, nem egy tetten ért jelenet, hanem valami más. Nagyon érdekes ezek elgondolkozni. Köszönöm még egyszer!

Húúú, nagyon szépen köszönöm ezeket a szép szavakat. Az "önportré, amin nem is szerepelek" rész különösen nagyon jól esett. Én azt gondolom, hogy bár minden képben benne van a fotós személye, de amíg a portrénál a fotós szerepe az, h minden idegszálával a modellre hangolódjon, addig a csendéletnél az a feladat, hogy a magamra hangolódjak és a csendéletben szereplő tárgyak segítségével adjak magamból egy szeletet. Legalábbis én valahogy innen próbálom megközelíteni a témát.
Nagyon köszönöm még egyszer!

Nagyon finom, nagyon nőies. Lágyságával impresszióim ébrednek inkább, és olyan nekem, mint egy önportré, amin nem is szerepelsz. Izgalmas, hogy a két éles pont a rózsa feje és a csésze, a legvilágosabb pedig a kis vadvirágok. Ez kompozícióban virtuálisan kiad egy csúcsán álló háromszöget, és a finoman gyűrt terítővel ettől kerül egyfajta burkolt, rejtett dinamizmus az egyébként nagyon szelíd és finom háttérre. Ja, és megidézi nekem gyermekkorom névnapi képeslapjait is! Én ezt a fotót minden rejtelmével együtt nagyon szeretem!

Új hozzászólás