Nyári tükörkép

Nyári tükörkép

Kicsit lemaradtam a leckékkel, de ígérem most már pótolom őket. Íme a második önportrém.:)

Kedves Fruzsina! Örülök neki, hogy újból jelentkezel, és annak is, hogy folytatod a munkát. Remélem, hogy az ígéreted betartod. Ez egy nagyon kedves portré, és nagyon szeretem ennek az őszinteségét, miközben az első képed valami eszelős volt a zöldjeiddel, és nagyon határozott üzenet volt. Most egy teljesen más irányt kapunk. A fantasztikus megint az, hogy hozol egy olyan ritmust a tükröződéssel, ami megadja a titokzatosságot. Van egy nagyon bizalomkeltő, de mégis ravasz tekintet benne, de közben a hajban lévő virággal, és azzal, hogy a tükröződés mellett a valós helyzetet is megmutatod, a mélységét és a kapcsolódását is megadod. Ez egy abszolút rendben lévő dolog. Az egy kérdés lehet, ha jól értem a kommentárokat, hogy miért hagytál ekkora teret a fölső részénél, de én azt gondolom, hogy ez részben szolgálja azt, hogy az ember saját magát méreteiben elhelyezi egy helyzetben, márpedig, ha én apró termetű vagyok, akkor körülbelül úgy helyezem el magam. Ez lehet egy indokoltsága ennek az egésznek. Egyébként valóban, talán némileg lehetne ebből a fölső rétegből vágni. A leckemegoldás tökéletes és a három csillag is megvan. Nagyon izgalmas, ahogy a karodon az a margarétaforma létrejön, és őszintén remélem, hogy rákapcsolsz és küldöd a képeket. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm szépen!:) Igen, kicsit tényleg megkellett volna vágnom, de őszintén bevallom, hogy elfelejtettem:( Na de legközelebb ügyelek már ezekre a kis "apróságokra":) És örülök, hogy át ment a kép mondanivalója is:))

Kiváló portré, mert annak ellenére, hogy sosem találkoztunk, soha nem beszéltünk, mégis az az érzésem , tudom ki vagy, mit csinálsz, mit szeretsz, hogy élsz.Persze valóságban nem biztos, de a képről ez jön le. Nekem. Szóval azt gondolom, a foglalkozás elérte a célját, a lecke stimmel.:)

Kedves Fruzsina! Ez nagyon kedves kép, a gondolom szándákosan retrósba hajló színvilága ellenére üde fiatalos szóval teljesen rendben van szerintem. Van valami kislányos huncutság is a terkintetedben, ami különösen szerethetővé teszi a képet.

Egyedül talán fent végnék cseppet, kb. 4:3-as képarányra úgy hogy lent nem bántánám semmiképp. Úgy az arcod szerintem előnyösebb helyre csúszna kompozíciós értelemben. Bár lehet ez csak egyéni érzésem, a 2:3-as képeket álló formátumban mindig túl hosszúnak szoktam érezni, úgyhogy majd az elemzésben megmondják a tutit!

Új hozzászólás