Önarckép újratöltve

Önarckép újratöltve

Az új lakásunkban van egy teljes falat betöltő tükör. Azt hiszem a közeljövőben sokat fogok játszani vele. :)

Én is nagyon remélem, hogy ezzel a tükörrel lesznek még megoldások. Kicsit azt sajnálom, hogy ezt a másfél millimétert az alján nem vágtuk le, mert ezért túlságosan hangsúlyos lesz az a torzítás, amit az objektív maga csinál. Talán, ha ez raw-ban készülő felvétel, akkor ez korrigálható és korrigálandó is lenne. Ennyi csak, amit hozzá tudnék fűzni. Izgalmas ez az egész, ahogy itt megkapunk téged, ez a gyermeki figyelem, miközben a koncentráltsága abszolút felnőttes, de pont ez a jó benne, hogy megvan ebben az egészben a játékosság, ami a kiskamaszkor után nagyjából elveszik, és utána nagyon kétséges, hogy az ember visszatalál-e hozzá. Én ezt jónak gondolom. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

42
Értékelem!

Köszönöm az értékelést!

36
Értékelem!

Köszi szépen!
Igazából sokat agyaltam rajta, hogy az az asszimetrikus hajlat ottmaradjon-e alul, végül úgy döntöttem, hogy jól jelzi a kép spontán jellegét, és kicsit azt, hogy egy tükörről van szó. Bár ez utóbbi a Sony feliraton is látszik, de picit talán így több rajta a hangsúly.

48
Értékelem!

Nekem is tetszik. Jó ez a koncentráltság az arcodon, a testtartáson is és a mélységélességgel is - nekem nem hiányzik vágás, jó, hogy ad egy elmosott hátteret, amihez képest kiugorhat az éles rész. A padlón/asztalon fekvés is ad egy hangulatot, személyes, jó ötlet, gratula. A torzítás kikalapálása beleférne, de amíg János nem mondta, nekem nem tűnt fel.

42
Értékelem!
40
Értékelem!

Mint egy kisgyerek, aki megkapta a játékát, legalábbis én ilyen gyermek örömöt/elszántságot látok az arcodon, és ez jó.
Lent vágnék, mert így zavaró a torzítás miatt az alsó fekete csíkok.. vagy korrigálnék a torzításon. És talán fentről is vágnék, lehetne ez feszesebb is, közelebbi picit..
De tetszik.

üdv p.

Új hozzászólás