Ha nem hallottam volna Mizo adását a rádiónkban, akkor csak a cím lenne kapaszkodó ezekhez a képekhez, így viszont azt kell mondjam, hogy minden játéka mellett ez bizony hasonlatosan erős gyónás is, önvallomás, nem csak amiatt, hogy ritka az a helyzet, amikor az ember felvállalja a grimaszait, de igazán a harmadik kép az, ami rendkívül sokat ad az "ön" reflexív előtagjához. István, én ezt visszaadom ismétlésre, mert az új kameráddal technikailag is jól meg tudod majd csinálni, és érdemes. Amit a továbblépésre mondanék, és érteni fogod, miért mondom, hogy ne a humor leckébe készüljön megfejtés, az az, hogy érdemes önmegfigyeléseket tenni, így, hogy nincs környezet, nincs háttérben táj vagy szobarészlet, tehát kiemelve a szociografikus ábrázolásból csak tényszerűen magam figyelni, magamat ábrázolni mindenféle érzelmi helyzetben. Fontos és jó játék lenne. Merthogy ezek a képek nem viccesek. Nem humorosak. Persze, a felszínen mondhatjuk, hogy de hát vigyorog, de tessék megnézni, hogy micsoda önironikus forma, milyen álarc is ez a vigyor. Mint amikor nagyi mondja, mosolyogj szépen a mamánaaaak, és akkor az ember kénytelen kelletlen mosolyt rajzol a fejére, túlkarikírozva, grimaszba feszülve. Szóval ne a humort akard így ábrázolni, hanem magadat, és akkor minden helyére kerül. (hegyi)
Kedves István, nem szeretnélek megbántani, de nekem nagyon nem tetszenek ezek a képek, és most nem is a technikai hiányosságokról beszélek, mert azok ismételt fényképezéssel javíthatók. Szerintem ezek a portrék nem viccesek, nem humorosak. Úgy mint ahogy a címében is írod, csak majomkodás. Viszont, ha megfigyeled a humornak mindég van egy blikkfangja, egy csavarja. Ráerősít, vagy éppen rákontráz a valós élet hibáira. Nekem pedig úgy tűnik ebből a képsorból, hogy azt akarod mutatni, hogy értelmi fogyatékos vagy. Pedig mindannyian tudjuk hogy ez nem igaz.
Kérlek ne haragudj, a nyers fogalmazásért.