Több kérdés is fölvetődik bennem ennek a képnek a megtekintésénél. Most azt hiszem, hogy valamit ki kell mondanunk és ez mindenkinek szól, nem csak a Camillának, minden leckére érvényes, hogy az nagyon nem mindegy, hogy akkor amikor egy fotót exponálunk, benne van úgymond a fejünkben az az indíttatás, hogy ez most valamelyik lecke, vagy valamilyen tételmondat kimondása - vagy pedig elkészül egy kép és utólag megnézzük és azt mondjuk, hogy jaj, de jó akkor ezt most beküldöm ide. Ugyanis addig, amíg az elsőnél, amit oly sokszor mondunk, hogy legyen benne az alkotó, jó eséllyel benne lesz, addig a másodiknál nem. Csúnyábban is fogalmazhatok. A második esetben, akkor amikor csak úgy beküldésre kerül egy kép és utólag húzzuk rá azt a ruhát, hogy most akkor ez melyik lecke, azt én, lehet, hogy jövő évtől - mert most december 31 van, amikor elemzünk - jövő évtől ezt egyből berakjuk a szorgalmiba, és ezen ne legyen megbántódva senki. Ez a kép ez egy fontos pillanat, ha jól látom egy kisember születése a világra. El tudom fogadni azt az asszociációs rendet, hogy ez a megérkezés, bár a lecke az utazás és hazatérés, és a lecke és a lecke felhívása teljesen másról szól, de ezt át lehet transzponálni ez a szabadság megadatik. Ugyanakkor hogyha van egy ilyen helyzet, akkor az viszont fontos, hogy legyünk tisztelettel azok iránt a modellek iránt, akik a képen szerepelnek, és a tiszteletet nem tudjuk máshogy megadni, minthogy törekszünk arra, főképp egy ilyen fontos pillanatban, hogy legalább olyan technikai rontások, vagy olyan helyzetek ne legyenek rajta, mint ennél a képnél, amit látunk, hogy életlen, hogy erőltetve van az, hogy egyáltalán legyenek rajta tónusok, mert a világítás sem volt tökéletes. Én tudom azt, hogy ez abban a helyzetben egy intim pillanat és nem biztos, hogy mindenki örül annak, hogyha egy fotós ott lábatlankodik - akkor nem kell megcsinálni a képet. Nem biztos, hogy mindent le kell tudni fényképezni akkor, ha pedig mégis úgy döntünk, hogy megcsináljuk a képet, akkor nem lehetünk tekintettel abban a pillanatban, amikor exponálunk a környezetünkre, mert mi vagyunk a tudósítók.
   Arra kérem a Camillát és arra kérek mindenkit, hogy mielőtt nekifog egy leckének nézze végig és gondolkodjon el azon, hogy mi van abban leckében leírva. És egyébként van egy gyanúm, hogy minthogyha nem néznétek meg azokat a filmeket, amik a leckéket elmondják. Mert ott is még vannak abban azért ízek és hangulatok, tehát nézzétek meg a filmeket és olvassátok el és gondolkodjatok el, hogy miről szól ez a lecke. Ehhez a leckéhez ugyanis van egy hanganyag, amit föladtunk és azt a hanganyagot azt nem használja senki. Sem átvitt értelemben, se gyakorlatiakban sem. (szőke-hegyi)