Az Okos Lány ajándéka Mátyás királynak olyan volt, hogy adott is meg nem is. Ez is hasonló: arcképem is meg nem is. Újabb rejtőzködő portré-forma...

Ez egy narratív film, a narrációból egyértelműen látszik, hogy maga az alkotó mesél a képen látható eseményről ami egyben egy vallomás, egy monológjellegű szöveg, ami részben utal a kép látványelemeire, részben pedig időben-térben helyezi el mindazt, amit láthatunk. Egységében az egész filmet egy folyamatos tágításnak, variónak foghatjuk fel, ugyanis egy egészen szűk szupermakróból egy kézikamerával állandóan tágul a kép határa és ezt a szöveg közel szinkronban követi, és itt is, a képen is megjelenik egy idő után a képkeret. Ez azért fontos, merthogy egy múltbeli eseményt dolgoz fel a film, és az a dramaturgiai eszköz, ami amúgy csak egy egyszerű varió vagy képnyitás lenne, az itt egy fontos történeti szereplővé válik, egy képi mozaikkő, egy elemként van jelen, mert ahogy tágítja a kamera a képet, úgy látjuk, hogy valójában csak egy állóképet nézünk a filmen. Ami viszont egy újabb fontos erénye ennek az alkotásnak, és amit mások sokan kritikaként szoktak megfogalmazni, az az, hogy általában egy 50 mp-nél vagy hosszabb filmnél vajon használunk egy variót vagy svenket, azt illik lepróbálni, és valamilyen technikai eszközzel; állvánnyal, statívval, elmozgató karral kiegyensúlyozni, akár valamilyen motorral folyamatossá tenni. Itt pedig ez egy kézikamerás felvétel, ahol a makróból és a kameramozgatásból adódóan állandóan remeg, ide-oda mozdul. Mivel a film egyharmadában nem látjuk a keretet, ezért ez a nézőnek ez azt az élményt nyújtja ez a látszólag kezdetleges megoldás, hogy nem is állóképet, hanem valamilyen régi, talán normálnyolcas vagy szupernyolcas filmet látunk, ahol azt is hihetnénk ebben a részben, hogy a gyerekarc mozgófilmen jelenik meg. Tehát ettől a máskor hiányosságtól megoldástól látványelemmé válik a kreativitáson keresztül az, hogy kézikamerával veszi fel az egy darab pici kis képről egy lassú nyitással a filmet az alkotó. Azt kell, hogy mondjam, egy teljesen jól átgondolt, szerkesztett, és őszinte üzenetet látunk itt, szerintem mivel filmről van szó megvan az öt citromdisznó, de a film kétharmadánál már látjuk a keretet, és annyi megjegyzés lenne, hogy ez a fajta kvázi animációs etűd nincs befejezve. Most a szöveg zárása zárja le a filmet, de egy hangosfilmnél elvárható, hogy a kép, a vizuális rendszer is egy hármas rendszerben építkezzen; bevezetés, tárgyalás, befejezés. Most én úgy gondolom, hogy nincs egy olyan erős csavar vagy zárás vagy taktus, amivel a film befejeződne. Ötleteket nem akarok adni, mert fontos, hogy az alkotás, az alkotói folyamat mindig az elkészítőtől kell, hogy áradjon, hogy esetleg a Gimesi András ifjú arca vagy keze a kamera előtt most térben is megjelenne, de az irányvonal miatt mondom, hogy nem igazán pontos a zárás. Tehát ez egy szép alkotás, és az öt disznó megvan rá - azonban van egy pedellusunk is, aki levont kettőt pont a befejezés és a továbblépés miatt, azaz három. (szőke) értékelés:

Új hozzászólás