ölelés
Már csak a fa ágkarjai ölelik

Nem szoktam szeretni az ilyen fajta képeket. Direktnek gondolom. Nagyon sok hasonlót lehet asszociálni ezekben a temetői közegekben. Mégis valami miatt, talán mert hogy legalább azt, hogy ez a fa pontosan szimmetrikusan, középről érkezzen oda árnyékként és ágazzon szét, mégis talán attól, hogy van ez az asszimetria, ez a kép picit túllép azon a szokásos megközelítésen, amit a temetői fotóknál szoktunk látni. A temetői fotóknak sem vagyok nagyon a híve. Épp azért, mert eléggé divatos ezt a fajta témakört eszközként használni ehhez. De az árnyék és a felület játéka miatt én azt gondolom, hogy az egy disznó jár erre a képre. Nagyon sok olyan szín van közben a háttérben, ami ezt a ritmusjátékot, ami itt az előtérben a betonfelület és az árnyékok és a korpuszforma, keresztforma, az ívek, ebben a játékban nagyon érdekes lehetne, csak közben ott vannak azok a natúr zöld bukszusok, puszpángfa és minden más rekvizitum, ami egy picit visszahozza a szocióba ezt a történetet. Nem tudom megmondani, hogy ezt azon túl, hogy esetleg esti időszakban kéne fényképezni, nem tudom, hogy lehet megoldani, mert akkor nyilván nem jelentkezne így ez az árnyék. Most egy kicsit így bizonytalankodik a kép üzenete emiatt. De esetleg várnék a 25-ös lecke tisztelet, búcsúzásra még további próbálkozást, az egy disznó megvan. Azt azért még hozzáteszem, hogy a horizont azért ezeknél a képeknél fontos, értelmetlen, hogy miért dől ez most ennyire. (szőke)
értékelés:

Új hozzászólás