a 2 kiskutyám közül az egyik

A házi kedvenc leckében mostanra már meg kell vallanom, hogy sokszor nem volt egyszerű elemeznem ezeket a képeket, hiszen nagyon sokan könnyen vették ezeket a leckéket, és nagyon sok úgynevezett home-fotó érkezett, miközben ezek a házi feladatok, amiket próbáltunk összeállítani picit hasonlítanak ennek a képnek a címéhez, az Orosz Sándor képének a címéhez, csak tárgyilagosabban. Az önvizsgálathoz. Ha végignézzük az estiskolán egy-egy alkotó képeit, házi feladatait, akkor egészen pontos képeket lehet kapni emberi állapotokról, emberi történésekről, úgy, hogy sokszor nem a szavak segítségét kéri az alkotó, hanem a vizualitáson, a képi nyelven keresztül fogalmaz. Azt a nyelvet fejlesztik az alkotók, amit a mindennapjainkban mindenféle helyről őrületes erővel ránkzúdítanak, csak mivel ez folyamatos, az ember azt hiszi, hogy immunissá vált, és nem fogalmazza meg a képi kódokat magának. Jelenti ez azt, hogy pl. a plakátokon lévő piktogramok, képi jelek ott vannak a mindennapjainkban, a televíziós műsorokban, csak nem biztos, hogy ezeknek a hatásait kimondjuk magunknak, és nem biztos, hogy ezeket az értelmezéseket, amelyek tudat alatt belénkszivárognak, helyén kezeljük; pl. hogy bizonyos vizuális pirulákat ne vegyünk be, hiába adják nekünk, bizonyos pirulákat meg folyamatosan használni tudjuk, és azokkal kommunikálni tudjunk. Ez a kép azért egy nagyon fontos üzenet, és azért olyan szerethető, mert látszólag Orosz Sándor egyik háziállata látható a képen, és a vizsla szabad térben látható árnyéka a kép témája. Amiért fontos volt nekem megjegyezni mindazt a hosszabb szövegrészt az az, hogy ha az ember elkezdi ezt a képet szakmai szemmel nézni, és megjegyzéseket tenni, hogy pl. a kiskutya mögötti bokros háttér fénypontjai, sötétjei nem eléggé válnak el a kutya sötétjeitől, az nem annyira lényeges, mint az a kettősség, ami az árnyéktorzulás és az árnyék adója közötti álomszerű kettősségben megvan, és ez egy következő lépcsőt hoz létre, azaz igazából egy olyan alkotóra utalnék, Dzigabertovra, vagy akár Eizensteinre is, ahol a különböző tanításaikban azt a szemléletet követik, hogy két információt, két képet egymás mellé helyezve egy harmadik üzenet jöhet létre, amit egy asszociációval egy harmadik eredményként tudunk használni. És ez a kép nem elsősorban ezt a filmes szemléletet követi csak, hogy egy A-B szegmensben két félre bontódik a kép, hanem ez a bizonyos harmadik üzenet, ami egy egyszerű délutáni séta eredménye, hogy a kutyámat lefényképezem, és odateszem mellé az árnyékot is, hanem ez az árnyék egyértelműen és karakteresen egy furcsa rajzfilmfigurának, egy egészen meglepő szinte tudatalatti-szerű kombinációnak az eredménye, és ami ezen a képen nem látszik az az, hogy ezt a beállítást, és mellette ezen a téglafalon ő árnyékot vet, ezt nem magától értetődően hozta létre a természet, hanem ezt valakinek meg kellett látni. Valakinek ebbe bele kellett látnia ezt a párhuzamot, és rögzíteni kellett. És azt a kiválasztást, amikor a fényképész exponál és a kompozíciós rend így áll össze, a kutya szépségével és az árnyék furcsaságával, és ez a cím nem elsősorban a kutyáról szól, hanem az emberről, aki eddig is küldte a maga önvizsgálatait, önértékeléseit, önszámvetéseit. És ez a lecke azért fontos a házi kedvenc kategóriában, mert egy olyan szintre tudott ez kerülni, ami akár a talp, a köldök vagy a barátom kategóriában már nagyon jó képeket eredményezett. Tehát ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés: