
Egy ideje kísérletezek azzal, hogy direkt hosszabb expozíciós időre állítom a fényképezőgépet, és exponálás közben a gépet elforgatom.

Egy ideje kísérletezek azzal, hogy direkt hosszabb expozíciós időre állítom a fényképezőgépet, és exponálás közben a gépet elforgatom.
Öröm látni, ha valaki kihívásokat keres magának, akár technikában, akár tartalomban, sőt, azt kell mondjam, hogy teljesen logikus és helyénvaló, ha valaki előbb a technikai, formai dolgokkal ismerkedik, hiszen csak ennek az ismeretnek a birtokában lehet elkezdeni majd azon gondolkodni, hogy adott eszköz mire alkalmas és mit lehet vele kifejezni. Itt van például a hosszú expozíció. Fontos, mert a befagyás ellen dolgozik, a mozgás élménye egyben azt is eredményezi, hogy úgymond időbeni mélysége lesz a képnek. Balla Demeter a portréi közül a Pilinszkyt ábrázoló képnél alkalmazta ezt a technikát, miközben a modell is mozgott, ő is mozgott vele együtt és ez egy különös térélménnyé állt össze. Tehát amit a kommentben ír Éva a szerencsefaktorról, az csak gyakorlás kérdése, persze nyilván a stabil állványos képekhez képest valóban több szerep jut a véletlennek, de úgy gondolom, hogy ez fontos pluszt is adhat. Ami ezt a képet illeti, inkább a szédülés élménye az erősebb, mint az őrjöngésé, a tanulmány jó, a későbbiekben ha ezt eleget gyakorlod és érzed majd, hogy mekkora mozgás az elegendő, jó lehet ezt áttenni más területekre is, portréra, csendéletre, akár enteriőrre is. Bátorítalak, hogy kísérletezz! (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Igen, nagyon tetszik most ez a bemozdulásos téma, de igaz, ki kell ismerni. Egyenlőre többségben vannak azok a képek, melyeknél a gépet forgattam, de van olyan is mikor csak függőleges irányba mozgattam. Az állvány egyenlőre várat magára, de mindezt pl egy portrénál használni, elég izgalmasnak tartom. Első körben nekem a fáknál tetszett meg ez a fajta "technika". Úgyhogy köszönöm!