Őrület

Őrület

A dunaújvárosi vidámpark közcélú hasznosításáért létrejött csoport kért fel minket (Panoráma Fotóklub) egy bejárás és az elkövetkezendő események képi dokumentálására. A képen az egyetlen még működő játék, az elvarázsolt kastély hordója látható, amelyet a kisebb és nagyobb gyerekek azonnal birtokba vettek és beindult az őrület...

Nem tudom, hogy ez micsoda, a leirat azt mondja, hogy Dunaújvárosban van, de olyan, mint pesti vidámparkban az óriáshordó. Én egyszer voltam benne, át kellett menni rajta, persze el is estem, de a gyerekek ezt másképp és jobban tudják használni. Jó ez az egész, izgalmas, és a megfigyelés is jó. Jó az, hogy a háttérben megmaradtak a figurák viszonylag értelmezhetőnek, és az előtér mozdul el, ettől megvan a képnek a forgás, sebesség dinamikája, hanem van egy befelé történő húzása is, a fény felé való haladás, ettől izgalmas ez. Annyit még hozzátennék, hogy lehet, hogy jó lett volna, ha fönt is, meg lent is egy picivel többet kapunk, de megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Alul meg fölül azért nincs több hely, mert már nem tudtam hátrébb menni. Köszönöm.

A hasonlatosságot én is észrevettem, de meg kell vallanom semmiféle tudatosság ilyen téren nem volt benne. Csupán a véletlen műve.
Örülök, hogy tetszik és köszi a hozzászólásokat.

Igen, Istvánnak igaza van, nekem is feltűnt a látványbeli hasonlatosság. :)
De mint kép másról szól nekem picit, ez talán egyértelműbb leckebesorolású, bár a mozgás-gyerekkor leckepárra is megfelelő.
Nagyon tetszik ahogy az előtértől a háttér felé csökken a mozgás dinamikája, így a háttér több értelemben is háttér.
Nekem nagyon tetszik ez a megoldás, bevallom nyáron magam is kísérleteztem hasonlóval, de még erősen próbaverzióknál járok csak fejben. :)

Olyan jópofán kacsint vissza az éppen elemzett Nyöző fotóra! Nem tudom, hogy volt-e ilyen szándékod, de nekem ez ugrott be róla. A mozgás a hátsó nézők miatt nem csak absztrakt, úgy gondolom.

Új hozzászólás