Őrzött terület

Ez a fotó egy picit a verbálfotó kategóriájában esik. A Gime észrevett egy üzenetet, hogy erre az irodaházra vagy nem tudom mire kiírták, hogy vigyázzon, aki arra jár, ne is gondoljon arra, hogy valami hülyeséget csinál, mert őrzik ezt a területet. Aztán, hogy valójában van-e ott őr vagy csak a matricát vették meg azt ilyen esetekben sosem lehet tudni, de ez egy pszichológiai hadviselés a betörőkkel szemben. Ugyanakkor azt mondom, hogy ha ezt elfogadom, hogy ezt Gimét izgatta, akkor abban nem vagyok biztos, hogy az, ami képelemként össze van lapátolva a képen, az mind fontos hogy megjelenjen. Egyrész. Másrészt a Gime úgy döntött, hogy ez a képet úgy fotózza meg, hogy a képhatár jobb szélét veszi alapul, az függőlegesben van, és minden további más borulhat, dőlhet, ahogy ezt épp kiadta a kamera. Én meg azt mondom, hogy ez nem teljesen van így jól, legalábbis nekem, mert ettől most hanyatt dől minden. Azt érdemes ilyenkor megfigyelni, hogy valójában tényleg az-e a jó megoldás, hogy az ember ezt a döntést hozza meg, mert a tömegelhelyezés ezt fölül fogja írni. A harmadik észrevételem pedig az, hogy ez az épített környezet leckére érkezett, de én ezzel így, ebben a témakörben, nem tudok mit kezdeni, Az épített környezet azért ennél inkább szól arról, hogy milyen helyzetet hoz létre az ember a saját környezetében. Ez most azért nem olyan nagyon erősen van nekem jelen. Érdemes egy picit még szigorúbbnak lenni magaddal András abban, hogy amit fényképezel abból a világból, amiben jársz, mi kerül a lencséd elé és utána mi az, ami megörökítődik és bemutatásra kerül, és hogyan. Megint azt mondom, hogy már nagyon jól érezni, hogy lassítani mersz, de még egy kicsit fékre kell állni és lassítani. Lassíts! (hegyi)

Új hozzászólás