ősszel

ősszel

Az a helyzet, hogy nekem ez kevés. Azért kevés, mert határozatlan. Azért ahhoz nem kell túl nagy truváj, hogy az ember kifotózzon egy mozgó autó ablakán, viszont az, ami egyedivé tehetné, az nagyon gyengén van jelen. Ezek az ablakok lennének ugye, amivel értelmezhetővé válna egyrészt az utazás eszköze, másrészt talán még a hangulata is, de most ebből nem sokat kapunk. Olyan, mintha mindenféle bonyodalmat el akarnánk kerülni, nem érdekes, hogy mi van belül, hogy mi az a belső világ, és itt most nem csak magára az utazási térre gondolok, amiben te elhelyezkedtél, hanem a saját belső világunkra. Dacosan kifelé nézünk, és nem foglalkozunk semmivel. Nem tudok ehhez most mást mondani, csak azt, hogy hozzám ez a kép most nem jut el. Vagyis a kép igen, de az üzenete nem. Az nekem kevés, hogy valamit egy ilyen laza kézmozdulattal odadobunk, hogy na, akkor itt van egy ilyen, hát, még mozgástanulmánynak sem mondhatnám dolog. Ahhoz viszont nem eléggé erőteljes az egész, hogy úgy fogjam fel, mint egy pointilista festményt, nekem az ahhoz kevés. János, jó lenne, ha rákapcsolnál, tudom, hogy sok a munka, de mégiscsak lenne értelme annak, hogy koncentráltabban kezdj el dolgozni. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést, teljesen egyet is kell, hogy értsek. Viszont örülök, hogy a pointilista festmény gondolata megvolt, az nekem is a háttérben lebegett, de valóban gyenge..

Igen ez és az ébredés c. kép ilyen "téma" mentes, próbálkozás.

Az az egy kis csík teszi számomra utazássá a fotót, onnan érthető azonnal minden. Viszont számomra kicsit unalmas még így is.

Új hozzászólás