Nagyon érdekes ez a színpadi tér, amit mutatsz. Valahogy a reményről beszél, és a hatás abból adódik, hogy az előterünk sötét, és világosabb helyzet felé mozdulunk. Azt sajnálom, hogy az égnél mégis kilyukad a kép, talán, hogy ha kevésbé lenne jelen, ha egy olyan helyszínt keresünk, ahol megtalálható ez a fényviszony, de az eget nem látjuk, akkor jobban tudnánk koncentrálni a kép középpontjára. Azt még hozzátenném, hogy nem tudom, hogy azon kívül, hogy ez fénytanilag ennyire határozott, vajon maga a helyszín is az-e? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert biztos van valami érzelmi kötődés ehhez, de ha ennyire határozott eszközökkel dolgozunk, akkor a környezet nem lehet sematikus. Márpedig ez eléggé az. Ennél egyénibb környezeti helyet kell keresni, tehát a feladat adott, pontosan jól érzed azt, amit a világításról tudni kell, ugyanakkor a kompozíció és a tér rendezés még nem tökéletes. Az, hogy keresztben fekszik egy fa, még kevés ahhoz, hogy ebből egy történet álljon össze. (hegyi)
értékelés: