Egy őszi délután.

Az az érdekes ebben az egészben, hogy, miközben nagyon élénk színekkel dolgozik az alkotó, mégis valamiért érezhető rajta az a fajta helyzet, amikor az ember kimegy az őszbe, és azt mondja, hogy „na, akkor most megyünk kirándulni”, és az emlékezetében még ott van a nyár, és az, hogy nagyon meleg volt. Elmegy a kis rövid ujjú ingjében, és félidőben döbben rá, hogy kár, hogy nem hoztam magammal kabátot. Valószínű ez az érzés az ég színéből, a vakító fehérből következik, miközben az egésznek van egy szürkés tónusa. Tehát ez a rész tökéletesen jól működik, a megfigyelés tehát pontos. Abban nem vagyok száz százalékig meggyőződve, hogy Csongornak mi köze van ehhez a képhez. Ez dokumentálása valaminek, de nagyon le vannak fojtva az érzelmek. Csongor, szabadítsd föl önmagad, gyere közénk, itt vagy már egy jó ideje velünk, tessék mondani a magadét, várnám. (hegyi)
értékelés: