Őszinte építészet

Szintén egy Tokyoi épület. Emlékszem mikor ezt az épületet nagyban fotóztam, körbejártam, megcsodáltam, átgondoltam, odajött hozzám egy Japán biztonsági őr, hogy nem nagyon szabadna nekem ezt fotózgatni mert egy Bank épület és jó lenne ha ezt nem csinálnám. Számomra ez a ház azért őszinte mert felvállalja azt amit talán a mai építészet félve mutat meg. Ez a gépészet :D Az épületen függőlegesen végigfutó fekete hasítékban lett megoldva a gépészeti kivezetések. A fotót illetően pedig ez is picit érdekes kivágásban készült, bocsánat Zsolt! :D Tervező: Togo Murano (1891-1984)

Izgalmas dolgokat hozol, és ezt nagyra értékelem, hiszen az építészet van olyan fontos, mint a természetfotó, az ember által rendezett környezet nagyon tanulságos. Itt most bevallom, engem zavar az, hogy ennyire keskenyített az álló forma. Ugyanis az álló formátum eleve nehezített terep a befogadónak, ha ezt még megfejeljük azzal, hogy ennyire szűkre vesszük, kényelmetlen lesz az egész, ráadásul azt is hihetik a nézők, hogy valami bizonytalanság okán erősítettél rá ennyire a formára. Fent épp hogy az épület fölött vágható lenne, balra meg hiányzik a környezet, ami azért is lenne fontos, hogy az arányokkal tisztában legyünk. Ennyi, a többi minden oké. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Új hozzászólás