Zoltán, én nagyon örülök ennek a képnek, annak is, hogy haladunk ezen az önismereti, önvallomás úton, mert ezek a képek, amiket küldesz az első három leckére, ezek önvallomások. Én azt javaslom és kérem, hogy haladjunk ezen az úton tovább. Arra gondolok ezeknél a képeknél, hogy ha egy ívet veszek az önportréidnál, akkor ott van az, ahol szétszabdalod az arcod kockákkal, vagy amikor egy karneváli maszkot húzol, aztán kapunk már portrékat, akkor itt van most egy korrekt üzenet, de azért tessék csak megnézni a szemeket, a szájat, hogy miket üzen. Ez nem egy vidám kép. Ezzel nincsen semmi baj, én nem a vidámságot keresem, félre ne értsd, hanem ezen az úton kell továbbmenni, meg kell őrizni ezt az erőt, ami ezekben a képekben ettől benne van, hogy nem akarsz másnak látszani. Elindulunk egy szerepből, egy álarcból, és szép lassan az álarcokat vetkőzzük le, szép lassan haladunk előre, és ezen az úton lehet még tovább menni. A saját portrénk, és ahogy haladunk a harmadik lecke felé, ott van a legyőzendő dolog, a saját testünk elfogadásával. Először a saját portrénk elfogadásával dolgozunk, a saját személyiségünkbe nézünk be, különböző ajtókat nyitunk, és a saját testképünk elfogadása is fontos, a harmadik leckénél ez lesz a kihívás, a feladat, hogy hogyan bírkózunk meg a saját énképünknek a teljes kivetülésével. Nagyon örülök ennek a képnek, jó a leckemegoldás. Lehetnél egy kicsit kegyesebb magaddal a világítás tekintetében. Ha valamennyit a fény útjából takarsz fönt, akkor a homloknál és a fejtetőnél kevesebb fény fog érni. Ez tökéletesen rendben lévő dolog, mert az idő múlik, nekem van olyan ismerősöm, aki huszonéves, és hasonló hajszerkezettel bír. Ez nem kifejezetten életkori dolog, hanem inkább genetikai, hogy ki mit örököl, attól függ, hogy ez a hajvesztés mikor indul el. Ezt lehet így tényszerűen is ábrázolni, én ezt is elfogadom, de lehet egy picit kegyesebbnek lenni, visszább lehet hozni tónusban ezt a dolgot. Ez saját döntés, csak most ennél a variációnál a homlok tónusrendje világosabb, mint a szemeknél, ezért a figyelmet is elviszi a szemekről. Fölfelé csúszunk a tekintetünkkel, miközben a szemek és a száj az, ami nagyon beszédes. Úgyhogy én nagyon örülök ennek a képnek, várom a folytatást, ezen az úton haladjunk tovább, nézzünk be az ajtók mögé. (hegyi)
értékelés: